Connect with us

technokrata

Értekezlet a spamről

Dotkom

Értekezlet a spamről

Szerdán nemzetközi értekezlet kezdődött Genfben, melyben a spam elleni küzdelem teendőit vitatják meg.

A tanácskozás – melyet a Nemzetközi Távközlési Unió rendezett – során mintegy hatvan ország illetékesei vizsgálják, mit lehet tenni a felhasználók életét egyre jobban megkeserítő reklámáradat ellen. ˝Olyan betegségről van szó, amely az egész világon elterjedt, de amely fölött úrrá kell lennünk.˝ – mondta Robert Horton, az értekezlet elnöke, aki az ausztráliai telekommunikációs hatóság vezetőjeként vesz részt az eseményen.

A kifejezetten ezen értekezletre készült egyik felmérés szerint napjainkban minden Internetre csatlakozott számítógép elektronikus postájának 75-85 százalékát teszi ki a spam. ˝Egy éve ez az arány még csak 35 százalék volt, ami többé-kevésbé még elviselhető.˝ – közölte Horton, aki szerint ennek drámai következménye is lehet: az emberek egy jelentős része az ausztrál szakember szerint nem fogja emiatt használni az Internetet.

A genfi tanácskozás egyébként az első globális konferencia, amelyet a kéretlen levelek áradatának megfékezésével kapcsolatban rendeztek. Horton úgy véli, hogy két éven belül meg kell fordítani az irányzatot; elsőként egységesíteni kell a nemzetközi fellépést, mivel a spam-kérdéssel rendszerint különböző szervezetek foglalkoznak. Ezt követően a törvények egymáshoz való közelítése is szükséges, mivel jelenleg eltérő szabályozások vannak érvényben olyan nagy spamküldő országokban, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Dél-Korea.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek