Connect with us

technokrata

Új, energiakímélő technikákat kutató AMD laboratórium Japánban

Dotkom

Új, energiakímélő technikákat kutató AMD laboratórium Japánban

Az Advanced Micro Devices egy új mérnöklaboratóriumot nyitott meg Japánban a könnyű és vékony noteszgépek kutatása céljából.

Az Intel legnagyobb riválisa bejelentette, hogy 15-20 helyi mérnököt kíván alkalmazni a szigetországban az elkövetkező 12-18 hónap során. A japán főváros, Tokió területén létrehozott komplexumban az alacsony energiafelhasználású technológiák kutatására, fejlesztésére fordítanak majd erőforrásokat, melyekből a hordozható számítógépek ugyanúgy profitálnak, mint ahogyan a fogyasztói elektronikai és a kommunikációs eszközök, közölte az AMD szerdán. Azért esett egyébként Japánra a választás az új egység létrehozásakor, mert a noteszgépek a szigetországban igen elterjedtek: 2003-ban a teljes japán PC-piac 55 százalékát tették ki.

A Sunnyvale-beli vállalat elmondása értelmében az új laboratórium elektronikai, hőtani és szilícium kialakítási megoldások kifejlesztésén dolgozik majd, szoros együttműködésben az AMD szerte a világon (Austin – Texas, Drezda – Németország, Taipei – Tajvan) megtalálható egyéb egységeivel. A japán részleget Steve Polzin vezeti, aki az AMD egyik vezető platform tervezője. A japán óriáskonszern, a Sharp bejelentette, hogy összehangolt munkával fog segíteni az AMD-nek új technológiák megalkotásában.

Egyre inkább előtérbe kerül az energiakímélő megoldások kifejlesztése. Az Intel például már tavaly szeptemberben közölte, hogy az alacsony energiafelhasználású chipek létrehozása kulcsfontosságú, különösen a mobil számítástechnikában. Az AMD lépése egy logikus döntés következménye volt, melynek eredményeit mi, felhasználók fogjuk learatni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek