Connect with us

Hirdetés

technokrata

Spam: kikerült Outlook védelem

Dotkom

Spam: kikerült Outlook védelem

A spammerek rájöttek, hogyan lehet a Microsoft Outlook 2003-as e-mailkliensének antispam védelmét kikerülni.

Az Outlook 2003-as változatát a Microsoft ellátta olyan biztonsági funkciókkal, melyek a kéretlen e-maileket hivatottak kiszűrni. Redmond legújabb e-mailkliensének ezen technológiája a kifejezetten offenzív tartalmak előnézeti megjelenítését gátolta meg – eddig. A szoftver egyéves születésnapján ugyanis a spammerek egy kis csoportja rájött, miként lehet elkerülni azt, hogy a spamként küldött elektronikus levelet észlelje a rendszer.

A spamellenes küzdelemben a Microsoft az Outlook 2003-at egy Bayesian szűrővel látta el, mely a szövegben található szavak mennyisége és elhelyezkedése alapján igyekszik kiszűrni a nem kívánt e-maileket. Emellett a felhasználók előtt nyitva áll a lehetőség azelőtt is, hogy amennyiben egy HTML-tartalmú levelet kapnak, mely az Internethez hozzá akar férni és tartalmat akar letölteni, akkor ezen funkciókat letilthassák. John Cheney, a Blackspider Technologies e-mailbiztonsággal foglalkozó cég vezérigazgatója szerint azonban a spammerek rájöttek, hogyha egy pornográf képet csatolnak a levélhez, és a HTML-kódot nem Internet-hozzáférésre, hanem a kép megjelenítésére használják, akkor azt az Outlook anélkül teszi láthatóvá a felhasználó számára, hogy ahhoz igénybe kellene vennie az Internetet.

Simon McNally, az antispam technológiákkal foglalkozó Borderware cég rendszermérnöke rávilágított arra is, hogy egyre gyakrabban kép formájában érkezik a nem kívánt tartalom; például a szövegeket is digitális képekben jelenítik meg. Mivel így maga az e-mail nem tartalmaz szinte semmilyen, szűrésre alkalmas szöveget, ezért a spamfiltereknek jóval nehezebbé válik a dolguk. Ennek azonban megvan az az előnye – hétköznapi internetező szempontjából tekintve -, hogy a spammereknek el kell küldeniük egy képállományt is, ami több sávszélességet igényel, mint egy csak szöveget tartalmazó levél. Ez egyrészt növeli a spammelés költségeit, másrészt lassítja a terjedést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés