Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hitelkezelési rendszer a K&H Banknál

Dotkom

Hitelkezelési rendszer a K&H Banknál

Az integrált szoftver segítséget nyújt a külső, workout partnerekkel való együttműködésben, és egyidejűleg a Basel II. egyezmény előírásai jelentős részének teljesítésében nyújt segítséget.

Befejezéséhez közeledik a Vemsoft Kft. és a K&H Bank közös, 2001-óta tartó projektje, melynek célja egy egységes, naprakész hitelnyilvántartó és kezelő rendszer létrehozása. A beruházás ezen felül segítséget nyújt a Basel II. egyezmény előírásainak teljesítésében is.

„A negyedik éve tartó együttműködés szakaszosan valósult meg.” – mondta Petőh Gyula főosztályvezető. A többcélú beruházás során számszerűsítették és jól dokumentálhatóvá tették a hitelkezelés egyes lépéseit, valamint az így nyert adatok igen jelentős, workflow menedzsment jellegű információkat szolgáltatnak a bank döntéshozói számára. A fejlesztések segítségével a már folyósított hitelek kezelése pontosabban követhetővé vált, és az informatikai támogatás a munkaszervezést, a munkaerő gazdálkodást is optimalizálta.

Az integrált szoftver segítséget nyújt a külső, workout partnerekkel való együttműködésben, és egyidejűleg a Basel II. egyezmény előírásai jelentős részének teljesítésében nyújt segítséget.

„A 2005 legelejére tervezett, teljes körű átadással a munka természetesen nem ér véget” – hangsúlyozta Petőh Gyula. Az informatika, a biztonság és általában a bankélet egyre dinamikusabban fejlődik, a piac elvárásai folyamatosan nőnek. A K&H Bank csak úgy őrizheti meg az évek során kiharcolt kedvező piaci pozícióját, ha ezeknek a kihívásoknak nem csak igyekszik maradéktalanul megfelelni, de elébe is megy. Ehhez pedig informatikai infrastruktúráját is időről időre fejlesztenie kell, nem beszélve a kiépült egységes, de összetett rendszer karbantartásáról. Ezért együttműködésük a Vemsoft Kft.-vel jelentős állomásához érkezik ugyan, de semmiképpen sem ér véget. Mint a főosztályvezető elmondta: jó döntés volt hogy hazai céget választottak, az együttműködés pedig kifejezetten eredményes.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés