Connect with us

Hirdetés

technokrata

A férgek uralják a fenyegetések májusi 10-es toplistáját

Dotkom

A férgek uralják a fenyegetések májusi 10-es toplistáját

A Trend Micro májusban kevesebb fenyegetést észlelt, mint áprilisban.

Az antivírus szoftverekkel foglalkozó cég mintegy 1050 új rosszindulatú kódot (számítógépférget, vírust, trójai és egyéb rosszindulatú programot) azonosított, az előző havi 1700-zal szemben. Ennek ellenére a jelenlegi vírusaktivitás továbbra is magas, májusban adta ki a Trend Micro az év első vörös szintű riasztását a Sasser féreg által a számítógépek ellen világszerte indított támadások kapcsán.

Ha megtekintjük a tíz legjelentősebb májusi vírusfenyegetést, láthatjuk, hogy a rosszindulatú kódok 100 százaléka férgekhez kapcsolható. Ez jól mutatja, hogy ez a típusú rosszindulatú kód jelenti még mindig a legnagyobb fenyegetést a vállalati hálózatokra és otthoni felhasználókra egyaránt. Májusban a Trend Micro három támadást jelentett, melyek mindegyike szintén a férgekhez kapcsolódott. A korábban említett vörös riasztás mellett két sárga riasztás is megjelent: a WORM_SASSER.A és WORM_WALLON.A férgek kapcsán.

A 10 legjelentősebb fenyegetés a Trend Micro májusi adatai alapján (2004. május 25-ig)

1. WORM_NETSKY.P
2. WORM_MYDOOM.A
3. HTML_NETSKY.P
4. WORM_NETSKY.D
5. WORM-NETSKY.B
6. PE_NIMDA.A
7. WORM_NETSKY.Z
8. WORM_SASSER.E
9. WORM_NETSKY.Q
10. WORM_NETSKY.C

A Sasser család egy újabb példája a rosszindulatú kódok új generációjának, mely mindössze a TCP/IP protokoll működését igényli a terjedéshez. A Nimda, a Code Red, a Slammer, a Blaster, a Sasser és hasonló férgek e-mail, Web és file-megosztás nélkül is képesek terjedni. A javítócsomag nélküli operációs rendszert futtató számítógéppel Internetre csatlakozók mindegyike a Sasser féreg célpontjává válhat.

A 2004. májusi adatokból kitűnik, hogy a fenyegetések nagy része még mindig a Netsky családhoz tartozik, hangsúlyozva a Beagle és Netsky írói közötti háború kegyetlenségét. Május 8-án Németországban letartóztattak egy Netsky (és talán a Sasser) féreg írásával gyanúsított személyt. Ettől függetlenül lehetséges, hogy nem ez az egy ember felelős a Netsky összes variánsáért – különösen azért, mert a Netsky új variánsai is megjelentek a gyanúsított letartóztatása után.

A Mydoom A változata második helyezést ért el. Ez eléggé meglepő, mivel a kód szerint a terjedés február elején leáll – úgy tűnik, hogy rengeteg számítógép fut rossz rendszeridő beállításokkal. Egy másik érdekes jelenség, hogy a Nimda bekerült az első tíz közé. Ez is mutatja, hogy milyen nehéz a hálózati vírusok fölé kerekedni a hagyományos megoldások használatával. Az összes vírusvédelmi szállító észleli ezt a vírust, mintegy három éve!



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés