Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az EMC bejelentette éves közgyűlésének előzetes szavazási eredményeit

Dotkom

Az EMC bejelentette éves közgyűlésének előzetes szavazási eredményeit

A vállalat új információkkal szolgált a részvény-visszavásárlási programjáról.

Az EMC Corporation ismertette a 2004-es éves rendes közgyűlésének előzetes eredményeit. A vállalat bejelentette, hogy a forgalomban lévő részvények tulajdonosainak közel 87%-a képviseltette magát személyesen vagy meghatalmazottja útján.

Az EMC részvényesei három igazgatósági tag (John R. Egan, Michael C. Ruettgers és David N. Strohm) három évre szóló megválasztásáról szavaztak. Az előzetes eredmények szerint mindhárom igazgató megszerezte a leadott szavazatok legalább 95%-át. A részvényesek jóváhagyták a Pricewaterhouse Coopers LLP független könyvvizsgálói kinevezését a 2004-es üzleti évre vonatkozólag, az EMC 2003-as Részvény Programjának, valamint a cég 1989-es Munkavállalói Részvényvásárlási Programjának a módosítását. Az előzetes eredmények szerint a részvényesek a leadott szavazatok 92%-os többségével elvetették a felsővezetők javadalmazására vonatkozó részvényesi előterjesztést.

A közgyűlésen az EMC nyilvánosságra hozta, hogy az első negyedéves eredmények április 15-ei bejelentése óta a vállalat hozzávetőlegesen 16,8 millió saját részvényt vásárolt, összesen 190 millió dollár értékben. A részvények megvásárlására nyílt piaci tranzakciók során került sor az EMC igazgatótanácsának 2002 októberében adott felhatalmazása alapján, amely szerint a cég vissza kíván vásárolni 250 millió EMC törzsrészvényt. Jelenleg 220 millió részvény vesz részt a részvény-visszavásárlási programban.

Bill Teuber, az EMC alelnöke és pénzügyi igazgatója elmondta: „Az EMC pénzügyi helyzete az elmúlt évben is folyamatosan javult, és vállalatunk 2004 első negyedévét összesen 6,7 milliárd dolláros készpénz- és befektetés-állománnyal zárta. Az év hátralévő részében készpénzállományunkat üzleti pozíciónk megerősítésére és részvény-visszavásárlásra fordítjuk majd. Várakozásaink szerint folyamatosan folytatjuk majd a részvény visszavásárlásokat az év során.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés