Connect with us

technokrata

Virtuális megye

Dotkom

Virtuális megye

Somogy megye önkormányzata nyerte idén az ország legjobb internetes önkormányzati portálja díjat. Dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke nyilatkozott az eseménnyel kapcsolatban.

Terminal – Miben látja szükségességét egy portálnak?

Dr. Gyenesei István – Az információ már nem akkora érték, mint régen: ma a feldolgozott, hasznosított változata a lényeg. Ebben segítenek a portálok: felkeltik az érdeklődést, emberközeliek, és nem bürokratikusak. Fontos építőkövei a kapcsolatépítésnek ember-település-megye-ország között.

Terminal – Ön miért tartja fontosnak az Internet népszerűsítését?

Dr. Gyenesei István – Az emberek növekvő hányada az elektronikus kapcsolattartást használja, sőt van aki a rabja – velük az Interneten keresztül lehet kommunikálni. Éppen ezért személyes fogadóóráim mellett, ezentúl minden hónap első munkanapján, 14-22 óra között internetes fogadóórát is tartok. Az internetes fogadóóra egy ilyen jellegű kapcsolattartási lehetőség: akinek információra van szüksége, vagy éppen a közgyűlés elnökével szeretne kapcsolatba lépni, otthon is megteheti – délután vagy akár este is.

Terminal – A munkálatok az Intelligens Megyeprogram keretei között zajlottak, mit is jelent ez?

Dr. Gyenesei István – „Az informatikai és hírközlési minisztertől átvett díj elismerése a 2000-ben megkezdődött Intelligens Megyeprogram keretében zajló munkának, aminek lényege a tudásalapú társadalom nélkülözhetetlen tárgyi, technikai és szellemi feltételeinek kialakítása a megyében. Somogy telefonhálózata nem megfelelő a szélessávú hozzáférések kialakítására, ám az infrastrukturális fejlesztés mellett az embereket is képezni kell – nemcsak a fiatalokat, hanem a középkorúakat és az idősebbeket is. Örömmel tapasztaltam, hogy a megyében több helyen nyugdíjasok részére is indul tanfolyam.

Terminal – Pályáztak-e EU-s vagy IHM-es tenderekre?

Dr. Gyenesei István – A fejlesztés során számtalan lehetőséggel éltünk. 480 közigazgatási szakember vett részt alkalmazó tanfolyamon. Döntő mértékben pályázati pénzből valósítottuk meg a szükséges beruházásokat. A Dráva menti települések szélessávú programjához például 40 millió forintot használtunk fel ilyen jellegű forrásokból.

Terminal – A portál csak egy része az egésznek, konkrétan milyen fejlesztések történtek?

Dr. Gyenesei István – A megyei önkormányzat kiépítette a megyei területfejlesztési információs rendszert, új ügyviteli rendszert működtet, a testület munkáját segítő informatikai adattárakat hoztak létre, s a hivatalon belül megalakult egy informatikai iroda a szakmai feladatok koordinálására. A szakembergárda biztosította mindennek a szakmai hátteret, jogtiszta formában.

Terminal – A portál megvalósulása magával hozza-e az elektronikus ügyintézést?

Dr. Gyenesei István – Az információs társadalom kialakulásának és működésének előfeltételei között az infrastruktúra fejlesztésen kívül az egyik legjelentősebb az e közigazgatás, a közhasznú információkhoz való hozzáférés és az elektronikus ügyintézés megvalósulása. Ez lesz a következő nagy feladat. Bár az e-ügyintézés és az e-közigazgatás még utópisztikusnak tűnik, a technika olyan gyorsan fejlődik, hogy ami ma még elérhetetlen, az fél év múlva már testközeli lesz, 1 év múlva pedig megvalósul.

Terminal – Mi volt mindebben a szerepe a turizmusnak, vagy az EU-s csatlakozásnak?

Dr. Gyenesei István – Az uniós csatlakozás körüli hangulat mindenképpen affinitást adott ahhoz, hogy sokan kialakítsák a rendszert és az alkalmazhatóságot. Az új portál természetesen szolgálja Somogy megyének a turizmus fellendülését elősegítő célkitűzését, hiszen számtalan információt nyújt nem csak Balatonról, hanem belső Somogy értékeiről is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek