Connect with us

technokrata

E-mailen érkező aromák vagy bűzölgő spamek?

Dotkom

E-mailen érkező aromák vagy bűzölgő spamek?

Az illatdetektorok már rég nem számítanak újdonságnak. Napjainkban ciángáz vagy éppen romlott hal észlelésére használatosak, ám az ipari szaglók „túl drágák, így nem érdemes multimédiaként alkalmazni azokat.” – mondta a University of Alberta kutatója, Mrinal Mandal. Az egyetem által feltalált PC-s e-orr rendszer szintén szaglás-képes, ám jóval olcsóbb elektronikus alkatrészekből készülne el.

Az illatok e-mailen történő küldése az elkövetkezendő tíz év egyik vívmánya lesz a kanadai University of Alberta kutatói szerint, akik már ki is agyalták, hogyan lehet mindezt megvalósítani. Az eszköz PC-hez csatlakoztatva – miután becserkészte – a levegőben terjengő illatokat beazonosítja, azaz „szagol”.

„Gondolják csak el: több száz kilométerre az otthonuktól, ahol édesanyjuk épp a kedvenc ételüket készíti, kapnak egy e-mailt, benne az ínycsiklandozó remekmű fotójával.” – mondta az Alberta Egyetem szóvivője, Ryan Smith. „A pláne az, hogy amikor megnyitják a csatolmányt, az édesanyjuk készítette étel illatfelhője belepi a szobát.”

Bionikus orr?
Az illatdetektorok már rég nem számítanak újdonságnak. Napjainkban olyan körülmények között alkalmazzák, ahol az ember nem lenne képes megállni a helyét – például ciángáz észlelésére. Az iparban használt szaglókészülékek azonban túl drágák, és speciális alkalmazásuk, valamint testre szabott funkcióik miatt nem alkalmasak általános használatra.

Ám a magas költség csupán egy oka annak, hogy az elektronikus szagló-technológia jóval lemaradt a látás és a hallás mögött. Ugyanis az orr sokkal komplexebb munkát végez, mint például a szem: míg egy ember szemében három különböző színérzékelő van, addig az orrában több millió féle illatérzékelő található. Ez azt jelenti, hogy egy működőképes elektronikus orr kifejlesztésekor legalább 1.000 illat-csatornát kell kialakítani ahhoz, hogy a lehetséges illatokat egyáltalán észrevegye.

Ha valami bűzlik…
A fényekkel és a hangokkal ellentétben – melyek pillanatnyi érzetet okoznak, amit aztán a memória tárol tovább – a „szag” képes leülepedni, mint ahogyan azt a nemdohányzók tapasztalhatják, ha bemennek egy üres bárba.

Az ilyen nehézkes szagok éppen ezért el tudják tömíteni az e-orr szaglását is a többi illat elől. A bűz- és torlódásmentes működéshez éppen ezért terveztek egy elszívó-tisztító rendszert a feltalálók. Ám ez még mindig kevés: a következő lépésként olcsó kivitelezésű szaglórendszerekre volna szükség. Ennek kifejlesztését könnyíti meg az illatbefogó rendszer, amelyet az egyetem kutatói terveztek.

E-mail helyett S-mail – új iparág?
A tömegeknek gyártott, olcsó elektronikus orr az elkövetkező öt-tíz év újdonsága lehet. Az illatdetektornak már „csak” a szagkibocsátó társa hiányzik. A megvalósítás kihívásai mellett azonban az e-szaglás arcot ölthet rosszindulatú és főként szagú spamekben is.

Bizonyára a találmány új iparágak születését is magával hozza, hiszen nem csak hardvergyártókra lesz szükség, hanem olyan különböző szolgáltatásokra és alkalmazásokra is, amelyek szakszerű szagszűrést végeznek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek