Connect with us

technokrata

A Matávé a Wahrmann Mór érme

Dotkom

A Matávé a Wahrmann Mór érme

A Matáv nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 2004. évi Wahrmann Mór érmét.

A Matáv a tudomány társadalmi elismertsége és a tudás alapú társadalom fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységének elismeréséért elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia 2004. évi Wahrmann Mór érmét.

A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének keretében megrendezett ünnepélyes díjátadáson a Matáv képviseletében Straub Elek elnök-vezérigazgató, dr. Pásztory Tamás emberi erőforrás és jogi vezérigazgató-helyettes, valamint Sallai László oktatási igazgató vette át a Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által átadott díjat.

A Wahrmann érem a Magyar Tudományos Akadémia egyik legrangosabb, legrégibb díja. 1893 óta azok a személyek és szervezetek nyerik el, akik különösen sokat tesznek a tudományért, annak társadalmi elismertetéséért. 1899 óta az Akadémia a Wahrmann Mór Alapítványból évente jutalmazta a kereskedelem és ipar területén elért kiváló érdemeket.

A Wahrmann Mór-érem az akadémiai díjrendszerben az Akadémiai Aranyérem után – amely csak akadémikusoknak adható – az Akadémia második legjelentősebb díja.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek