Connect with us

technokrata

Hatástalan a vírusírókra kitűzött vérdíj?

Dotkom

Hatástalan a vírusírókra kitűzött vérdíj?

Redmond már három digitális féreg kapcsán is ˝fejpénzt˝ tűzött ki, melyet az(ok) kaphat(nak) meg, aki(k) elvezet(nek) a kártevő programok alkotóihoz. Eddig azonban nem sok kézzelfogható eredmény született…

A Microsoft még tavaly novemberben különített el 5 millió amerikai dollárt annak érdekében, hogy ebből finanszírozza a vírusírók elfogását segítő emberek anyagi támogatását. Az összegből az elmúlt év őszén kétszer 250 ezer dollárt ajánlott fel a Sobig és a Blaster férgek alkotóinak nyomára vezetők számára, illetve idén februárban ugyanennyit a Mydoom létrehozójának kézre kerítésére.

Úgy vélik a szoftverfejlesztőnél, hogy ennek sikere lesz; legalábbis David Aucsmith, Redmond üzleti biztonság és technológia részlegének vezető technológusa szerint. ˝Biztos vagyok abban, hogy lesz néhány letartóztatás, legalább egy fejpénz miatt. Erre jók az esélyeink, mivel képzett szakemberek is dolgoznak az ügyön.˝ Aucsmith azonban nem kívánta megnevezni, hogy körülbelül mikorra várnak letartóztatásokat; csupán annyit közölt, hogy több országban is folynak vizsgálatok.

Ugyanakkor a fentiek ellen szól, hogy még az IT-biztonsággal foglalkozó szakértők számra is nehéz pontosan megjelölni a bűnösöket. Például a Mydoom adatainak és terjedésének elemzésével arra lehetett következtetni, hogy Oroszországból származik, de a szakértők nem értenek egyet azzal, hogy a régióból került volna ki a féreg alkotója. Aucsmith nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a tettesek különböző tolvajköröknek lehetnek a tagjai, vagy esetleg szervezett bűnözés keretei között ténykednek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek