Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft-RSA együttműködés

Dotkom

Microsoft-RSA együttműködés

A Microsoft a San Francisco-i biztonsági konferencián bejelentette, hogy az RSA Security vállalat és a Microsoft token alapú azonosítási technológiájával vértezi fel Windows rendszereit.

A Microsoft és az RSA Security az ezen a héten San Francisco-ban megrendezett RSA biztonsági konferencián nagy jelentőségű bejelentést tett: RSA SecurID tokenek segítségével lehetségessé válik az erős azonosítás a Microsoft Windows operációs rendszert használók számára. A token alapú azonosításra a Microsoft Windows-ban beépített támogatás áll majd rendelkezésre. Ez lehetővé teszi a felhasználói név és jelszó megadása mellett az RSA SecurID token által kijelzett, egyszer használatos azonosítóval történő belépést az operációs rendszerbe. Ezzel újabb hardver eszköz telepítése nélkül is bárhol élvezhetjük a vállalati biztonságot jelentősen növelő kétfaktorú azonosítók előnyeit.

Az ICON Számítástechnikai Rt. – mint Microsoft GOLD partner, és mint az RSA Security cég kiemelt partnere –, örömmel üdvözli a két technológia házasítását, mondta Keleti Arthur, az IT biztonsági üzletág igazgatója. Keleti szerint a statikus jelszavakat kiváltó technológiáké a jövő. A megoldást jelentő többfaktorú azonosító eszközök, a smart card és token alapú rendszerek elterjedése azonban nagyban függ attól, hogy azok milyen egyszerűen használhatóak és integrálhatóak a vállalatok működésébe, napi gyakorlatába.

A jelenlegi rendszerek felhasználói gyakran több jelszóval rendelkeznek attól függően, hogy a hálózat mely pontján kívánnak csatlakozni a vállalati erőforrásokhoz. Például a helyi hálózaton használt jelszó rendszerint eltér a távoli csatlakozáshoz (például VPN) használt azonosítótól. Azon túl, hogy a felhasználóknak emlékezniük kell minden jelszavukra, tovább nehezíti a helyzetet, hogy ezt a nagy mennyiségű jelszót a biztonsági szabályzatok előírásai alapján rendszeresen változtatni kell. Ez a felhasználónak kényelmetlen, a vállalatnak pedig veszélyes és messze nem költséghatékony megoldás – mutatott rá Keleti Arthur.

Az RSA és a Microsoft közös fejlesztésének lényege abban áll, hogy az RSA által gyártott SecurID tokenek segítségével a felhasználó 60 másodpercenként egyedi, változó kód birtokába jut. Összeállítva a felhasználó által ismert, a tokenhez tartozó PIN kódot és az előbbi ugrókódot, előáll az úgynevezett “passcode”, amelyet password helyett a megszokott Windows bejelentkező képernyőn adhatunk meg. Ezzel a folyamatosan változó jelszóval az értékes vállalati információk hatékonyabb védelmére nyílik lehetőség.

Az ICON tájékoztatása szerint a termék béta tesztjét 2004 második negyedévében kezdik meg, piaci megjelenését az RSA ez év harmadik negyedére prognosztizálja. A termék használatához a felhasználóknak rendelkezniük kell majd Microsoft Windows 2000, Windows XP vagy Windows Server 2003 operációs rendszer licencekkel, RSA ACE/Server 6.0-val, RSA ACE/Agent 6.0 for Windows-al és RSA SecurID tokenekkel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés