Connect with us

Hirdetés

technokrata

A magyar államiság összes törvénye a világhálón

Dotkom

A magyar államiság összes törvénye a világhálón

Jogalkotás Szent Istvántól napjainkig.

A KJK-KERSZÖV Kft., a tízéves CompLex CD Jogtár kiadója a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott rendezvényen jelentette be, hogy ingyenesen és mindenki számára hozzáférhetővé tette honlapján az összes eddigi magyar törvényt. Az egyedi grafikákkal illusztrált tudásbázis alapján bárki áttekintheti természetesen a mai jogszabályokat is, de érdekesebb, hogy a történelmi események tényleges törvényi hátterét kutathatjuk, nevezetes korszakok szerint, uralkodókra bontva – tájékoztatta a közönséget dr. Jablonszky László főszerkesztő.

A magyar államiság ezer esztendejét a törvények fémjelzik – hangoztatta a közjogi méltóságok ajánlásaival elindított gyűjteményről dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter. Kiemelte, a magyar törvényhozás történelmünk legviszontagságosabb időszakaiban is működött, a törvények pedig tanúskodnak arról, mi foglalkoztatta a törvényhozókat. “Bizony, sokszor nem az, ami a történések tükrében utólag a legfontosabb lett volna, de a világ rendje, úgy látszik, már csak ilyen… Úgy gondolom, kulturált jogász nem tud meglenni patinás jogi könyvek nélkül, jogalkalmazással foglalkozó korszerű intézmény pedig kulturált jogászok nélkül. Ez utóbbiak a patinás jogi könyvek korszerűsített, számítógépes változatát bizonnyal szívesen látják 21. századi munkahelyükön.”

„A weboldal ékes bizonyítéka annak, hogy az Internet természetes módon járul hozzá a demokrácia és a szabadság kiteljesedéséhez, egy új korszakhoz, melynek neve eDemokrácia.” – írja ajánlásában Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Bár a törvények összegyűjtésére és egységes kiadására először Mátyás király adott ki parancsot 1486-ban, a sikeres kodifikáció kezdete mégis Werbőczy István nádor, Telegdy Miklós érsek, Mosóczi Zakariás püspök, Zsámboky János tudós nevéhez fűződik. Jellemzően a magános törvényrendszerezők tevékenysége a későbbiekben is sikeresebb volt, mint a mindenkori uralkodó megbízottjaié. A folyamat egyik csúcspontjaként 1896-ban, a millennium évében Márkus Dezső szerkesztésében jelent meg a sokkötetes Corpus Juris Hungarici gyűjtemény.

A KJK-KERSZÖV Jogi- és Üzleti Kiadó Kft. száz év múlva, ugyancsak a millennium alkalmából, újabb kutatási eredményekkel kiegészítve, a kor követelményeinek megfelelően, immár CD-lemezen jelentette meg az ezeréves törvénytárat. Ennek a tudásbázisnak a nagy részét tette most a 2003-ban tizedik születésnapját ünneplő CompLex CD Jogtár bárki számára szabadon hozzáférhetővé a kiadó honlapján. A közel tízezer törvény – a Szent István által alkotottaktól a most elfogadott adócsomagig – magáncélú, tudományos, kutatási, oktatási és ismeretterjesztő célokra szabadon felhasználható. Ez hathatós segítséget nyújt diákoknak, tanároknak és az érdeklődő közönségnek a múlt megismeréséhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés