Connect with us

technokrata

Elítélték az Al-Dzsazíra webhelyét feltörő hackert

Dotkom

Elítélték az Al-Dzsazíra webhelyét feltörő hackert

Az amerikai bíróság előtt végezte az a fiatal férfi, aki feltörte az arab hírközlési cég webhelyét, s az oda érkező látogatókat egy másik oldalra irányította át.

Már több napja szenved az arab világ legismertebb tévéadójának, az Al-Dzsazírának website-ja az amerikai hackerek DDoS (distributed denial of service) támadásai alatt – írtuk még márciusban. A katari székhelyű televíziós hálózat gyakorlatilag elérhetetlenné vált abban az időben – a támadások egyébként főleg március 25-e után erősödtek fel, ekkor mutatta be ugyanis az Al-Dzsazíra az iraki fogságba esett amerikai katonákat.

˝Mindegyik portálunk lehalt. Az amerikai működésképtelenné vált, az európai oldalaink pedig jelenleg is támadás alatt állnak. Amikor sikerül visszaállítani a szolgáltatást, 5-10 percig vagyunk képesek azt fenntartani, aztán újból összeomlik a támadások következtében.˝ – nyilatkozta március végén Salah AlSeddiqi, az Al-Dzsazíra informatikai menedzsere. A hírközlési cég embere azt is közölte: ugyan folyamatosan dolgoznak azon, hogy kiszélesítsék a rendelkezésükre álló sávszélességet és javítsák a website-ok biztonságát, mégis szinte semmit sem érnek erőfeszítéseik. A webhely stabil működésére egyébként egészen augusztus végéig várni kellett, akkor tudták újraindítani az Al-Dzsazíra angol nyelvű portálját.

Hacker a bíróságon

Időközben letartóztattak egy Los Angeles-i férfit, akit azzal vádoltak, hogy betört a hírközlési cég webhelyére, majd az ottani tartalmat megváltoztatva a látogatókat egy hazafias (amerikai) oldalra irányította át. A bírósági eljárás lefojt, s nemrég Howard Matz kerületi bíró ítéletet hirdetett az ügyben. Eszerint a 24 éves Racine (más néven John Buffo) kétezer dolláros pénzbírság kifizetésére és 1000 órányi közmunka végzésére köteleztetett. A fiatalember emellett megígérte azt is a bírónak, hogy többé nem tesz ilyet.

A bíró egyébként a következő szavakkal fordult a civil életben webdesignerként dolgozó Racine-hoz: ˝Nem hiszem, hogy Ön egy gonosz ember lenne… de amit tett, bűncselekmény, nem pedig egy gyerek csínytevése.˝. Arról nem érkezett jelentés, hogy a katari televízió véleményt nyilvánított-e a döntéssel kapcsolatban. Igaz, az Al-Dzsazíra arra a kérdésre sem reagált, mely azt firtatta, hogy a Racine által okozott ˝kellemetlenség˝ járt-e anyagi veszteséggel a hírközlési cég számára.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek