Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elnyelte a föld a Portocomot

Dotkom

Elnyelte a föld a Portocomot

Már az ügyfelek sem tudják elérni a Portocom Számítástechnikai Rt.-t. A cég telefonjait nem veszik fel, honlapjuk nem üzemel, azonban egyelőre sem felszámolási eljárás sem csődeljárás nem folyik a részvénytársaság ellen.

Meglepő, de korántsem váratlan a magyar notebook-összeszerelő vállalat eltűnése. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis a Portocom Számítástechnikai Rt. PR vezetője – aki egyébként az egyik tulajdonos leánya – e-mailben tájékoztatta a partnereket, hogy másik céghez igazol. Bár rosszra gondolni akkor sem volt miért, hiszen a 2002-es évet sikeresnek tekintették a Portocomnál (a cég összesen 3.424 darab noteszgépet és LCD PC-t tudott értékesíteni; a piacon a domináns HP után a dobogó harmadik helyén állt), 2003-ra pedig egy szerény növekedést is tervbe vettek.

Még idén februárban a Portocom vezetőit egymilliárd forint értékű számítástechnikai alkatrész csempészetének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték. A részvénytársaság weboldalán megjelent közlemény szerint egy tajvani vállalat magyarországi képviseletének feljelentése alapján folyik már évek óta VPOP vizsgálat egy notebook alkatrész vásárlási tranzakció miatt. A vállalat végig fenntartotta azon meggyőződését, hogy a cég egyes vezetői ellen indított eljárás hátterében egy konkurensük bejelentése áll, aki nem a tisztességes versenyfeltételek között próbál meg nagyobb piacrészesedést szerezni.

A Portocom szerződést kötött a MEH közbeszerzési és gazdasági igazgatóságával is, emellett részt vett a Sulinet Expressz Programban. Jelenleg már a cég szerviz-tevékenysége is szünetel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés