Connect with us

Hirdetés

technokrata

Noreg: hatékony információvédelmi megoldások

Dotkom

Noreg: hatékony információvédelmi megoldások

Sikeres információvédelmi szakmai napot tartott a Noreg Kft. (a Montana csoport tagja), mint az ISS (Internet Security Systems) partnere október 30-án.

Az ISS regionális vezetője, Yves Delongie nyitó előadásában cége termékstratégiáját ismertette, és beszélt arról is, hogy milyen tendenciákra számítanak a biztonságtechnikai piacon, illetve, hogy miként kívánják fenntartani a továbbiakban is az ISS vezető pozícióját.

Nagy érdeklődésre tartott számot Kőrös Zsolt ügyvezető igazgató (Noreg) előadása, melyben gyakorlati példákkal világította meg a sérülékenységi vizsgálatok hatékonyságát és ennek etikai oldalát. A prezentáció során megemlítette még, hogy a sérülékenység vizsgálat eredményeit milyen módokon lehet a leggazdaságosabban felhasználni az informatikai rendszerek biztonsági szintjének növelésére.

A Novotel Centrum Hotelben lezajlott szakmai napon, melyen több mint félszázan vettek részt, Gara Péter rendszermérnök bemutatta az ISS Desktop Protector megoldását. Mint elmondta, a Desktop Protector jelenti a megoldást a notebookok, desktop gépek számára a támadások aktív kivédésére.

A napjainkban rendkívül aktuális tartalomszűrési kérdésekről és megoldásokról Kovács Tamás műszaki igazgató (Noreg) tartott előadást. Az Internet használatának rohamos terjedése miatt fontos szabályozni ezt az erőforrást, hiszen egy vállalat számára korántsem mindegy, hogy milyen információk kerülnek ki a cégből, illetve mire használják a dolgozók az Internetet.

A Montana részéről Csanádi Gábor mutatta be a MonSafe file-titkosító alkalmazás legújabb, 3.1-es verzióját. A MonSafe egy olyan szoftver, amely a felhasználó számítógépén tárolt bizalmas információkat tartalmazó állományokat olyan módon titkosítja, hogy ahhoz jogosulatlan felhasználó nem férhet hozzá, beleértve a rendszergazdát is. Az előadás részeként élő demonstráció mutatta a program egyszerű kezelhetőségét és gyorsaságát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés