Connect with us

Hirdetés

technokrata

November 1-jétől új vezérigazgató az Axelero Internetnél: interjú Simó Györggyel

Dotkom

November 1-jétől új vezérigazgató az Axelero Internetnél: interjú Simó Györggyel

A Matáv nemrég jelentette be Simó György kinevezését az Axelero Internet vezérigazgatójává. Elődje, Drajkó László szerződése lejártával távozott a cégtől, teljesítve azokat az elvárásokat, amelyeket szerződésére nézve vállalt. Simó György, aki előtte a cég általános vezérigazgató-helyettese volt, 2003. november 1-jétől tölti be az Axelero Rt. vezérigazgatói posztját.

Simó György (36 éves) szociológus végzettségű. 1991 óta folyamatosan tevékenykedik a média, a televíziózás, a rádiózás, a sajtó területén. Dolgozott szerkesztő műsorvezetőként, ügyvivőként, rovatvezetőként, egy évig New York-i tudósító. 1999-től a Matávnet Kft. programigazgatója. Kezdettől részt vesz a Matáv Csoport Internet üzlet kiterjesztésében és irányításában. 2001 decemberétől a média üzletágért, a stratégiáért és a kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettes, 2002 júliusától tagja az Axelero Rt. Igazgatóságának. A Fókuszonline Rt. Igazgatóságának elnöke.

Terminal – Hogyan érintette a kinevezés?

Simó György – Örültem a kinevezésemnek, hiszen ez a megbízatás nagy sok lehetőséget tartalmaz abból a szempontból is, hogy be tudjam fejezni azt, amin hat éve munkálkodom. Mivel nem egyszerű az iparág – nagy a kihívás. Az Axelero-t nemcsak munkahelyemnek tekintem, hanem olyan cégnek is, amely az Internet magyarországi ügyével kapcsolatban az egyik legfontosabb szereplő.

Terminal – Egyszerű, cégen belüli rotációról van szó, vagy az Axelero Internetnek egy olyan arculatváltásra volt szüksége, amelyet főként Ön képvisel, és nem Drajkó László?

Simó György – Nem kettőnk közötti választásról volt szó. Drajkó László szerződése lejárt 3 év után, s miután közös megegyezéssel úgy döntöttek a tulajdonosokkal, hogy nem folytatják együtt tovább, egyértelművé vált, hogy én, aki addig a cég második embere voltam, folytassam azt a munkát, amit elkezdtünk. Abban a folyamatban ugyanis, amely nem csak az elmúlt 3, hanem az elmúlt öt évben zajlott, jómagam végig részt vettem. Ami inkább egybeesés, mintsem tudatos döntés az az, hogy várhatóan meg fog nőni a szolgáltatásnak, a kommunikációnak, és a tartalomnak a szerepe 2004-ben – pont azokon a területeken, amelyeken én dolgoztam az elmúlt években.

Terminal – Sikerült-e átvenni a céget?

Simó György – Az átadás-átvétel a legzökkenőmentesebb váltási típusok közé tartozott, hiszen jómagam eddig is ennél a cégnél dolgoztam, a menedzsment is a helyén maradt, tehát zökkenőmentesen csináljuk tovább a dolgokat.

Terminal – Mit kapott örökül?

Simó György – Egy nagyon jó céget kaptam örökül; olyat, amely nagyon világosan tudja, hogy mi a szerepe és mi a felelőssége ezen a piacon, amelyik nagyon sok és sokféle területen tevékenykedik: a klasszikus távközlési szolgáltatásokon át értéknövelt informatikai szolgáltatásokkal is foglalkozunk – a nagyvállalati ügyfélkörtől a lakosságiig. Az izgalmas területek és a nagy kihívások révén biztosított a folyamatos tanulás.

Terminal – Mivel a jövőről egyelőre nem szívesen nyilatkozik, annyit azért csak elárul, hogy kell-e nagyobb változásra/váltásra felkészülni az ügyfeleknek?

Simó György – Az Axelero Internetnek továbbra is az a célja, hogy az Internet-szolgáltatásokkal hozzájáruljon a minél nagyobb számú felhasználói körének mindennapjaihoz, hogy megmutassa mire is jó az Internet, hogy az embereket képessé tegye arra, hogy kihasználják azokat a lehetőségeket és esélyeket, amit az Internet nyújt. Azaz semmilyen nagy változásra nem kell felkészülniük az ügyfeleknek, csupán azokra, amelyek ennek az örökké változó piacnak az Axelero-val szemben diktált elvárásaival és kihívásaival összefüggnek.

Terminal – Közeledve az Európai Uniós csatlakozáshoz, Ön szerint elképzelhető, hogy a T-Online „lecsap” az Axelero-ra?

Simó György – Jelen pillanatban szó sincs arról, hogy a T-Online bármilyen módon terjeszkedne ebbe az irányba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés