Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tízezrekbe kerül az Apple-nél a biztonság

Dotkom

Tízezrekbe kerül az Apple-nél a biztonság

Az Apple javasolja Mac OS X felhasználóinak, hogy térjenek át a legújabb operációs rendszerre, a Párducra, mert az olyan javításokat is tartalmaz, melyek a régebbi OS-ekben nem találhatók meg. Ez viszont nem tehető meg ingyen…

Az Apple kedden fordult azzal a tanáccsal a szoftvereit használó közösséghez, hogy javasolja a Mac OS X 10.3-as változatára (azaz a Párducra) való áttérést, mert az tartalmaz olyan biztonsági javításokat, melyeket a korábbi verziók nem. Ez azonban (átszámítva) több mint húszezer forintba kerül: a korábbi operációs rendszerekről 130 dollár kifizetése esetén lehet frissíteni. Ez már csak azért is ajánlott, mert az Apple nem készítette el – és jelenleg úgy tűnik, nem is fogja – a 10.2-es és ennél régebbi OS-eihez a patch-eket.

Az Apple Security Updates weblapján (legalábbis egyelőre) nem találhatók meg a szükséges frissítések a korábbi operációs rendszerekhez. ˝Nem szép dolog közölni a felhasználókkal, hogy a biztonságot keményen meg kell fizetni.˝ – vélekedett Thor Larholm, a szoftverbiztonsággal foglalkozó PivX Solutions vezető kutatója – ˝Képzeljük csak el, hogy a Windows-t használók mennyire felháborodnának, ha a Microsoft hasonlót próbálna nevezetni.˝. Larholm úgy gondolja, hogy az Apple kénytelen lesz kiadni a hiányzó javításokat, vagy magára haragítja a felhasználókat.

Az @stake IT-biztonsági cég kutatóigazgatója, David Goldsmith közölte, hogy négy olyan sebezhetőséget is talált a régebbi operációs rendszerekben, melyek az újra való áttéréssel megszűnnek, ám patch nem létezik a korábbi OS-ek számára. A szakértő szerint a régebbi operációs rendszerrel bíró Macintosh-ok most egy relatíve védtelen helyzetben vannak (aminek következtében védett állományokhoz férhetnek hozzá illetéktelenek vagy akár össze is lehet omlasztani a rendszert).

Az Apple nem kívánt kommentárt fűzni a történtekhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés