Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön a Blaster 2?

Dotkom

Jön a Blaster 2?

Újabb programhibára alapuló vírusveszély fenyegeti a világot.

Két hete egész áradat érte a felhasználókat Microsoft hibajavításokból – amint arról mi is beszámoltunk. A sok új biztonsági rés egyben lehetőség is a vírusírók számára, hogy a Blasterhez hasonló ˝népszerűségű˝ kódot állítsanak elő; különösen az, mellyel elérhető a rendszer összeomlása is.

Egy, a Microsoft Messenger Service-ában felfedezett sebezhetőségre már elkészült az első program, mely ezt ki tudja használni. Nemrég ugyanis egy IT-biztonsággal foglalkozó levelezőlistán megjelent egy olyan kódsor, mellyel kiaknázható a fenti hiba (ami egyébként majdnem minden, jelenleg széles körben használt Windows-t érint). Ezek után pedig nem szokott sok idő eltelni addig, amíg életre kel az első olyan féreg, ami az Internet révén számítógépek ezreit képes megfertőzni.

˝Szerintem a Blaster-jelenség meg fog ismétlődni.˝ – közölte Vincent Weafer, a Symantec antivírus kutatóközpontjának vezető igazgatója. A szakember szerint – az augusztusi eseményeket figyelembe véve – most is körülbelül három hete maradt a világnak, hogy felkészüljön egy nagyobb csapásra. A veszély nagyságát Jeff Jones, a Microsoft biztonsági részlegének vezető igazgatója is elismerte: ˝Minden kritikus sérülékenység azt jelenti, hogy valószínűleg meg fognak próbálkozni annak féregszerű kihasználásával.˝.

Mi is csak arra tudunk buzdítani mindenkit, hogy töltse le és telepítse a Microsoft javításokat – akár szerverünkről is (lásd kapcsolódó hírek).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés