Connect with us

Hirdetés

technokrata

A bajor parlament rekonstrukciója ArchiCAD-del

Dotkom

A bajor parlament rekonstrukciója ArchiCAD-del

A bajor szövetségi tartomány parlamentje Volker Staab, berlini építész terve mellett döntött.

Rendkívül igényes döntési eljárást és egyeztetést követően Bajorország parlamentje Volker Staab, berlini építész díjnyertes pályaművét választotta üléstermének teljes átalakítására.

Az ülésterem komplett átépítésénél, melynek berendezése a háború utáni időkből származik, lényegében három feladat várt megoldásra: az ültetési rend átstrukturálása (a képviselők helyének száma ugyanis 204-ről 166-ra csökkent), ezzel összefüggésben egy a mai igényeknek minden tekintetben megfelelő belsőépítészeti koncepció megvalósítása, vagyis korszerű üléssorok és technikai berendezések elhelyezése, valamint az ülésterem fényviszonyainak optimalizálása, hogy a jelenleg meglehetősen komor hangulatú belső tér lényegesen több természetes fényt kaphasson.

Volker Staab az épület történelmi hangulatát tiszteletben tartva a szerkezet gondos, ugyanakkor újszerű rekonstrukciója mellett döntött. A Staab építésziroda két elem alkalmazásával kölcsönzött új belsőt az ülésteremnek: a mennyezet helyére illesztett üvegboltozattal és az ülésrend gyökeres átalakításával. A háború utáni időszakból származó lehajtható székeket sínekre helyezett korszerű üléssorok váltják fel. A falfelületekbe benyúló üvegboltozat a viszonylag keskeny és magas terem túlságosan megnyújtott arányainak optikáját hivatott tágítani. A fény súlypontjának lejjebb helyezésével a belső tér tágasabbnak tűnik. Ebbe a fénykeretbe illeszti Staab a faborítást, amelybe mintegy beleolvadnak a széksorok, a galéria és a hátsó falak.

A 2004 nyarán kezdődő és várhatóan 2005 őszére elkészülő ülésterem átalakításával a Staab építésziroda már másodszor hagyja kézjegyét München történelmi parlamenti negyedén, a Maximilaneumon. Az épület képviselői irodáknak otthont adó hátsó traktusának bővítéséért Staab 1995-ben elnyerte a Bajor Építészkamara (BDA) építészeti díját.

A bajor parlament átépítési tervei ArchiCAD-del készültek. A Staab építésziroda 1994 óta dolgozik a Graphisoft 3D-s építészeti tervezőszoftverével, és a bajor parlament rekonstrukciós tervein kívül többek között olyan figyelemre méltó projektek fűződnek a nevéhez, mint a nürnbergi Neues Museum vagy a schweinfurti Georg Schäfer múzeum.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés