Connect with us

Hirdetés

technokrata

A spammerek visszavágnak

Dotkom

A spammerek visszavágnak

Három olyan webhelyet is elérhetetlenné vált, melyek a kéretlen e-mailekkel szembeni harcban vállaltak jelentős szerepet.

A múlt hét végén három website is elérhetetlenné vált; ezek úgynevezett spamblokkoló listákkal rendelkeztek. A szakértők szerint ez a támadás azt jelenti, hogy a spammerek felvették a kesztyűt az őket megregulázni kívánó erőkkel szemben. Az USA Kongresszusa (a szövetségi antipsam törvény életbe léptetésének hangoztatásával) illetve Kalifornia (mely törvénybe iktatta, hogy minden egyes kéretlen e-mailért 1000 dollár kártérítés igényelhető) kivívta a spamek küldőinek haragját.

Andrew Barrett, a Spamcon Foundation vezérigazgatója a következőképp nyilatkozott: ˝A történtek határozott jelét adják a spamháború eszkalálódásának. Korábban ez gerillaháború volt… Ám most [először] a spammerek arcátlan taktikát alkalmaztak.˝

A kéretlen e-mailekkel szemben fellépők számos olyan feketelistával rendelkeznek, melyek azokat a címeket tartalmazzák, ahonnan ömlik a spam. Ezek többnyire olyan szerverek, melyek nincsenek felkészítve a nem kívánt elektronikus leveleket küldeni vágyók trükkjeivel szemben, így könnyen válhatnak zombivá; de megtalálhatók a listában olyan rendszerek is, melyek direkt a kéretlen e-mailek küldésére szakosodtak. A listákat az érintettek egymás között cserélgetik, folyamatosan frissítve és adatbázisaikat karban tartva, valamint az információkat a spamszűrés folyamatában felhasználva. Ilyen listákat tartalmaztak azok a szerverek, melyek közül három áldozatul esett a (vélhetően spammerek indította) támadásoknak.

Kettő denial of service, azaz DoS-támadás miatt ˝hullott el˝, a harmadikat pedig maga az operátor állította le támadás közben. Barrett szerint ez azt bizonyítja, hogy az akció előre és jól meg volt tervezve, hiszen egy DoS-támadáshoz először sok zombi számítógépet kell előállítani, amik majd leterhelik a célrendszereket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés