Connect with us

technokrata

tanstec AG: a magyar piac megfelelő – interjú Rajkay Mátyással

Dotkom

tanstec AG: a magyar piac megfelelő – interjú Rajkay Mátyással

Míg a politikusok arról panaszkodnak, hogy hazánk nem vonzó a külföldi tőke számára, addig a németországi informatikai piac egyik meghatározó vállalkozása megvetette lábát Magyarországon. Erről kérdeztük a Compaq volt ügyvezetőjét, Rajkay Mátyást.

A németországi informatikai piac egyik meghatározó vállalkozása idén ősszel hazánkban is megjelenik. A több mint 22 éves múltra visszatekintő transtec AG alapos piacelemzés eredményeként a Flag Rt.-vel lépett stratégiai partnerkapcsolatba, így a transtec által épített hardverek, illetve a cég palettáján szereplő termékek és szolgáltatások magyarországi forgalmazására a Flag kapott jogosításokat. A magyarországi helyzetről és a további tervekről kérdeztük Rajkay Mátyást, a tanstec AG üzletfejlesztési igazgatóját.

Terminal: Sokat hallani, hogy a külföldi tőke számára egyre kevésbé vonzó Magyarország. A transtec AG hazai megjelenése, azaz ez a stratégiai szerződés, amit a Flaggel kötöttek, járt-e valamiféle tőke bevonással?

Rajkay Mátyás: – A FLAG Rt.-vel kötött stratégiai szerződésnek semmiféle tőkevonzata nincs. Egyelőre egy kereskedelmi jellegű együttműködésről van szó. Célunk természetesen egy leányvállalat létrehozása, azt azonban még nem döntöttük el, hogy ezt mikor és milyen formában valósítjuk meg. Céljaink közé tartozik egy transtec Kft. létrehozása Magyarországon is, amely ugyanazokat a szolgáltatásokat és termékeket tudja majd nyújtani, amit a többi országban a tanstec AG direktben.

Terminal: A németországi központ mellett ma már a briteknél, Franciaországban, Belgiumban, Svájcban, Hollandiában, Ausztriában is működik leányvállalatuk, és most már Magyarországon is kereskedelmi partner képviseli a transtec AG-t. Talán a magyar piac még nem alkalmas egy leányvállalat létrehozására?

Rajkay Mátyás: – Magyarország nagyon is alkalmas leányvállalatok létrehozására, hiszen ennek sem jogi, sem más akadálya nincs. Azért választottuk a stratégiai együttműködést első lépésnek, mert egy ilyen megbízható és profi partnerrel, mint a Flag, sokkal könnyebben tudunk indulni a magyar piacon.

Terminal: Mióta érik a szerződéskötés a Flag Rt.-vel?

Rajkay Mátyás: – A céget személyesen is nagyon jól ismerem, hiszen ügyvezető igazgatóként az 1990-től 1996-ig terjedő időszakban a Compaq magyarországi fellépéséért voltam felelős, így volt alkalmam jól megismerni a magyar partnereket. A tanstec AG és a Flag Rt. közötti együttműködés idén nyáron fogalmazódott meg: hamar látszott a párhuzam a két cég stratégiája és termékválasztéka között.

Terminal: A szerződés szerint a Flag szállítja a transtec termékeit. Terméktámogatást is nyújt a hazai cég?

Rajkay Mátyás: – A cégek közötti választásunkban nagy hangsúlyt kapott a terméktámogatás, hiszen a magas színvonalú termékeinkhez nem lett volna egyszerű feladat a távolból supportot nyújtani. Hiszen akik storage-ekben és nagy szerverekben gondolkodnak, azok megfelelő és gyors működést kívánnak meg, ehhez még hozzájönnek a nyelvi nehézségek is: Németországból egy magyar végfelhasználónak nehezebb supportot nyújtani, mint Budapestről. Olyan cégre volt szükségünk, amelyik rendelkezik a megfelelő háttérrel a profi terméktámogatáshoz, és ezt a Flag kiválóan teljesíti.

Terminal: A Flag saját szakemberei nyújtják a supportot, vagy a transtec szakemberei vannak Magyarországon?

Rajkay Mátyás: – A Flag szakembereit folyamatosan képezzük, különböző service-kurzusokon. A transtec szakemberei a second level supportot nyújtják, azaz, ha a Flag egy problémát helyileg nem tud megoldani, akkor a mi szakembereink rendelkezésükre állnak.

Terminal: A transtec stratégiájában milyen termékek, szolgáltatások szerepelnek, amikkel a magyar piacon kívánnak megjelenni?

Rajkay Mátyás: – A stratégiai szerződés révén a Flag a transtec AG egész termékpalettáját nyújtja, minden, amit a transtec kínál, az itt Magyarországon is kapható lesz. Nagy hangsúlyt kapnak a magyar piacon a szerver és storage termékek.

Terminal: Míg Nyugaton már kiépült az IT-infrastruktúra, addig a volt kommunista országokban ez csak most kezdődik. Kívánnak-e Keletebbre menni?

Rajkay Mátyás: – Magyarország a transtec AG számára a nyolcadik olyan ország, ahol termékeit és szolgáltatásait nyújtja. Természetesen ez nem a végállomás, figyelemmel kísérjük az összes olyan országot, amelyek az Európai Unióhoz csatlakoznak. Első körben ők a célpontjaink, hiszen az üzletmenetet – logisztika, pénzügy, kereskedelem – sokkal egyszerűbb ezekben az országokban megvalósítani, mint azokban, amelyek még távol állnak az EU-tól. Persze ez nem kizáró ok, figyeljük a piacokat és a lehetőségeket, de úgy véljük, hogy a fejlettebb IT-piacokon, mint amilyen Magyarország is, van a transtec-nek esélye és lehetősége.

Terminal: Hoznak-e gyártást, kutatásfejlesztést Magyarországra, vagy hazánk inkább a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás piaca?

Rajkay Mátyás: – A jelenlegi trend azt mutatja, hogy minden cég központosítja gyártását, fejlesztését. A transtec jelenlegi gyártóbázisa Németországban van, amely elég kapacitással rendelkezik. Ha sikerül Magyarországon túlra is továbbterjeszkednünk, elképzelhetővé válik egy újabb bázis létrehozásának szükségessége, de ez még a jövő kérdése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek