Connect with us

Hirdetés

technokrata

Meghosszabbított kutatás-fejlesztési megállapodás a Westel és a BME között

Dotkom

Meghosszabbított kutatás-fejlesztési megállapodás a Westel és a BME között

Nyolcéves, mindkét fél számára előnyös együttműködés folytatásáról szóló megállapodást írtak alá Budapesten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Westel vezetői.

Az eddig is jelentős támogatás a most aláírt szerződéssel összességében meghaladja a 165 millió forintot. A létrehozott mobillaboratórium eddig 130, a mobiltávközlés témakörét választó mérnök diplomamunkájához nyújtott gyakorlati segítséget.

Sugár András, az idén tizedik születésnapját ünneplő Westel vezérigazgatója és Dr. Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az egyetemen 1995-ben a Westel segítségével létrehozott, a mobiltávközléssel összefüggő kutatásokra, a gyakorlati oktatásra és a szakmai ismeretek alkalmazására egyaránt lehetőséget biztosító Mobil Távközlési és Informatikai Labor 2006-ig szóló támogatását rögzíti. A szerződés értelmében a Westel idén és az elkövetkezendő 3 évben újabb 35 millió forinttal és szakértői tevékenységgel járul hozzá a labor és az egyetem munkájához. Az együttműködés részeként a támogatásból az Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ doktoranduszképzése is részesül, 28 hallgatót segítve ezzel.

Az oktatási tevékenységen túl kutató-fejlesztő tevékenységnek helyet adó, országosan kiemelkedő jelentőséggel bíró Mobil Távközlési és Informatikai Labor ma már európai uniós programokban is háttérként szolgál, és eddig mintegy 260 mérnök képzésében játszott fontos szerepet. Kiemelkedő eredmény, hogy az elmúlt években a korszerű eszközparkra támaszkodva 130 mérnök a mobiltávközlés valamely vonatkozásáról készítette el diplomamunkáját és az egyetem hallgatói a Westel támogatásával működő laboratóriumban számos témakörben folytatnak kutató-fejlesztő munkát, így többek között a GPRS, WLAN és bluetooth technológiák témaköreit vizsgálják a gyakorlatban. A gyakorlati képzés biztosítása mellett a Westel munkatársai rendszeres konzultációkkal segítik az egyetem munkáját, és rendszeresek az olyan kutatások (például: WAP, mobilmultimédia), amelyekben a Mobil Távközlési és Informatikai Labor és az egyetem munkatársai, hallgatói komoly szerepet játszanak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés