Connect with us

technokrata

Automatikusan kijavuló Microsoft hibák – kell ez nekünk?

Dotkom

Automatikusan kijavuló Microsoft hibák – kell ez nekünk?

A Microsoft játékgépének, az Xboxnak a biztonsági hibái automatikusan javításra kerülnek, amikor a felhasználó Internetre csatlakozik; anélkül, hogy erről a konzol tulajdonosa értesítést kapna. Ez elég szomorú jövőt vetít elénk…

Az úgynevezett Xbox-Live szolgáltatás hivatott a játékgép használóit az Internet révén egymással összekötni. Ennek révén a konzolbirtokosok játszhatnak egymással vagy egymás ellen – s mint kiderült, a szolgáltatás által a Microsoft automatikusan frissítheti is az eszköz szoftverét, a felhasználó beleegyezése nélkül.

Az Xbox Dashboardja, illetve ennek egyik hibája tette lehetővé, hogy korábban bejelentsék: a Microsoft kifejezetten játékra szánt termékére Linuxot is fel lehet telepíteni. Pár hónapja azzal fenyegették meg Redmondot, hogy tegye elérhetővé a nyíltforrású operációs rendszer installálásának lehetőségét, különben közzéteszik az Xboxban rejtőző hibát, aminek kihasználásával a játékgépre felkerülhet a pingvines OS. A Microsoft nem engedett, a hiba pedig nyilvánossá vált – ennek kihasználását most azonban a szoftverfejlesztő megszünteti, a Live szolgáltatás révén. A frissítés után ugyanis már nem lehet Linuxot telepíteni az Xboxra.

Miért nem installálhatunk bármit?

Az Xboxon (nem véletlenül) csak olyan programok futtathatók, amiket a Microsoft bevizsgált. A konzol bizonyos szempontból így a korábban Palladium névre keresztelt technológia tesztlaborává vált, ahol Redmond figyelheti ténykedésének a fogyasztókra gyakorolt hatását. Hiszen melyik felhasználó akarta volna magától pont ezt a ˝hibát˝ megszüntetni a Dashboardban? A válasz nyilvánvaló.

Több megoldást is bemutattak már egyébként arra, hogy hogyan lehet ˝átverni˝ a Microsoft ezen védelmét. Az egyik szerint a MechAssault nevű játékra és egy memory stickre van szükség. Egy speciálisan megalkotott file-t kell ez utóbbira felmásolni, mely a játék számára úgy tűnik, mintha mentett állás lenne. Ennek betöltésekor az Xbox már elfogadja a Linux CD-t, attól függetlenül, hogy az nem rendelkezik a Microsoft által bevizsgált termékek azonosítójával.

Előrevetíti a jövőt?

Természetesen a PC-s táborhoz képest jóval kevesebb Xbox tulajdonos van a világon (itthon valószínűleg még inkább eltérő arányban), ám könnyen belátható, hogy ez a folyamat oda vezethet: Redmond maga dönti el és hatja végre a frissítések telepítését; felhasználói beavatkozás nélkül. Ez pedig kétélű fegyver: egyrészt nagy segítséget nyújthat a biztonsági hibák időben való befoltozásában, másrészt azonban ellenőrzést ad rendszerünk felett a szoftverfejlesztő kezébe.

Ne is a legrosszabb példát vegyül, csak a következőt: kiadnak egy új javítást, ami történetesen nem működik megfelelően (volt már erre példa, nem is egy). Ez aztán több millió számítógépre települ fel automatikusan, alig egy-két nap alatt; ezzel esetleg lebénítva a PC-ket. A jövőben ez is problémát jelenthet…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek