Connect with us

Hirdetés

technokrata

SSL a bizalomért – tanúsítványok a NetLocktól

Dotkom

SSL a bizalomért – tanúsítványok a NetLocktól

Hitelesítési akciót jelentett be a NetLock.

A Wallrisk új online biztosítási szolgáltatásához ügyfelei adatainak biztonságát a NetLock SSL tanúsítványával biztosítja. Ugyanezt teszi az Allianz Hungária Biztosító, amely idén is elnyerte az „Év internetes biztosítója” címet. Az általános helyzet azonban sokkal rosszabb a magyarországi weboldalak esetében, hiszen ezeknek mindössze egytized százaléka védi weboldalát érvényes SSL tanúsítvánnyal. A NetLock a weboldalak biztonsága érdekében javasolja a cégek portáljainak SSL tanúsítványok alkalmazását. Összhangban áll ez az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület által megfogalmazott ajánlással is, amely egyebek mellett rámutat, hogy „a szoftver szintű biztonságban minimum ajánlott az SSL használata a vevői és a banki kapcsolatban egyaránt”.

A NetLock 2003. májusban széles körű felmérést készített mintegy 70 ezer magyar weboldalról, felmérve azok biztonságát (SSL tanúsítvány meglétét). A felmérés szerint a 70 ezer hazai honlapból csupán 1.500 rendelkezett tanúsítvánnyal. Az aggasztó eredmény pontosan mutatja, hogy a magyarországi site-ok jelenleg egyáltalán nem biztonságosak. A helyzet hasonlóan rossz a magyarországi webáruházak esetében, a NetLock egy másik felmérésében kiderült, hogy mindössze 9 százalékuk rendelkezik érvényes SSL tanúsítvánnyal.

Az eredmény javítása és a weblapok biztonsága érdekében a NetLock a napokban akciót indít, amelynek keretében alapszintű, „C osztályú” tanúsítványát most 50 % engedménnyel illetőleg térítésmentesen rendelkezésére bocsátja az érdeklődő webáruházaknak. Természetesen azok számára is van ajánlata, akik a magasabb szintű tranzakciós limithez szeretnének tanúsítványt, és az „A” valamint „B osztályú” tanúsítványok után érdeklődnek. Az akció keretében a megrendelő webáruházak szeptember végéig 50 százalék kedvezményben részesülnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés