Connect with us

technokrata

Vírusterjesztővé vált a Google

Dotkom

Vírusterjesztővé vált a Google

Akaratának ellenére terjesztette az utóbbi idők leggyakoribb férgét, a Sobig F variánsát a népszerű internetes keresőt, a Google-t működtető cég.

A múlt hét végén derült ki, hogy véletlenül a Google is hozzájárult a Sobig F változatának szaporításához. Az augusztus végén nagy volumenben elterjedt digitális kártevő ugyanis csatolmányként eljutott a Google egyik levéllistájára. Ez ráadásul az internetes keresőt fejlesztő vállalat pont azon ügyfeleit érinti, akik a cég médiával való kapcsolattartásáért felelősek.

Szerencsére hamar észrevették a problémát a Google-nél, s egy második levelet is elküldtek az érintetteknek, elnézést kérve a történtekért. Arról, hogy mekkora kárt okozott ezzel a Sobig F változata, nem érkezett jelentés – adatvédelmi szempontból biztosan nem sokat, hiszen nem pusztításra tervezték ezt a férget.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek