Connect with us

Hirdetés

technokrata

Összesen 16 millió forint bírság a Vivendinek a nyári hétvégi akciója miatt

Dotkom

Összesen 16 millió forint bírság a Vivendinek a nyári hétvégi akciója miatt

A Hírközlési Területi Hivatal két pontba foglalt jogsértés miatt tizenkettőmillió, valamint négymillió forint összegű piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a Vivendi Telecom Hungary Távközlési Szolgáltató Rt.-t.

A Vivendi Telecom Hungary Távközlési Szolgáltató Rt. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10.) „Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre” szolgáltatásával összefüggésben hivatalból indított piacfelügyeleti eljárásban a Hírközlési Területi Hivatal, mint elsőfokú hatóság határozatában megállapította, hogy a szolgáltató a jogszabályokban foglaltaktól eltérően nyújtott távbeszélő szolgáltatást, valamint engedély nélkül, illetve engedélyben foglaltaktól eltérően használt korlátos erőforrást. A jogsértés miatt tizenkettő millió és négymillió forint összegű piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A szolgáltató az internetes weboldalán megjelent tájékoztató tanúsága szerint „Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre” elnevezésű szolgáltatást vezetett be 2003. július 19. napján. A hatóság a fentiekre tekintettel hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított annak megállapítása iránt, hogy mindez a jogszabályi előírásoknak megfelel-e.

A hatóság a bírságot a két megállapított jogsértésre figyelemmel halmozottan szabta ki.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés