Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kifejezetten pénzszerzési céllal készített férgek a Sobig variánsok

Dotkom

Kifejezetten pénzszerzési céllal készített férgek a Sobig variánsok

Szakértők szerint nem az F változat volt az utolsó Sobig féreg, hiszen a pénz jelentette csábítás valószínűleg újabb variánsok megszületéséhez vezet majd.

Még januárban indult útjára az első Sobig variáns, napjainkban pedig már az F változatnál járunk. A fenyegetést talán legjobban Mikko Hypponen, az F-Secure igazgatója jellemezte: nagyon jól megtervezett, nagyon jól kivitelezett és nagyon jól működik. S hogy miért? Pénzért – a Sobiget tartják az első olyan féregnek, ami kifejezetten a pénzszerzési (és nem a rombolási, adatlopási stb.) vágy motivációjaként jött létre.

Joe Stewart, a Lurhq hálózatvédelemmel foglalkozó cég biztonsági kutatója a következőképp vélekedett: ˝Szerintem hamarosan új változattal találkozunk.˝ Közlését a korábbi variánsok elemzésére alapozza. A kutató szerint a proxy szerverek használatával képes magát elrejteni a kutató szemek elől, ezért Stewart úgy vélekedik, hogy képtelenek lesznek megtalálni a féreg készítőjét, de még megakadályozni sem nagyon tudják tervének végrehajtását.

A Sobig F variánsa eddig is nagy gondokat okozott: a spamszerű terjedés miatt az elmúlt napokban özönszerűen érkeztek a fertőzött e-mailek nagyon sok felhasználó postafiókjába. Ráadásul a féreg meghamisítja a feladó nevét, így a vírusvédelmi rendszerek olyan címekre is küldenek figyelmeztetést (melyben fertőzésről tájékoztatják az akár teljesen vírusmentes internetezőt), amely helyeken egyáltalán nem tudott megkapaszkodni a kártevő. Ez tovább fokozta az e-mailezők közötti zavart – bár az antivírus cégek lépéseinek köszönhetően a Sobig legújabb változatának terjedése mára jelentősen lelassult.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés