Connect with us

Hirdetés

technokrata

Könyv: nyomtatott helyett digitális?

Dotkom

Könyv: nyomtatott helyett digitális?

Az elektronikus könyvek parányi piaca rohamos bővülésbe kezdett Japánban.

Sokáig nem értettem, miért jók az elektronikus könyvek, hiszen az ember így is a monitort bámulja egész nap, s kész felüdülést jelentene egy hagyományos könyv kézbevétele, ha estére még el lehetne látni odáig. Ám a legutóbbi vizsgaidőszakomban a jegyzetektől és a tankönyvektől kaptam kiütést, így hát letöltöttem az Internetről egy adagot, kiültem napozni, és szövegfelolvasó szoftver segítségével auditív módon sajátítottam (volna) el a tananyagot – ha nem alszom el rajta.

Tehát az elektronikus könyvek – ilyen téren is – egész hasznosak, s ezt a japánok is észrevették, hiszen már 2002-ben egymilliárd jen (mintegy tíz millió dollár) bevételt hoztak a kiadóknak. Ráadásul az Impress kiadó Book business survey report for 2003 jelentése szerint a piac bővülésének mértéke évi 40-60 százalékosra tehető.

Jelenleg körülbelül 25 ezer kötet érhető el és tölthető le személyi számítógépre illetve mobiltelefonra az elektronikus könyveket értékesítő cégektől Japánban. A kínálat pedig havonta mintegy ezer kötettel bővül. Csak a Papyless elektronikus könyvkiadó például havonta 32 ezer kötet-letöltést forgalmaz és 2002-ben 300 millió jen bevételre tett szert.

A 2,31 ezer milliárd jenes forgalmat bonyolító nyomtatott kiadványok piacának jelenleg csupán 0,04 százalékát teszi ki az elektronikus könyvek forgalma, de ennek ellenére töretlenül halad felfelé.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés