Connect with us

Hirdetés

technokrata

HP: első az iparági szabvány szerverek hazai piacán

Dotkom

HP: első az iparági szabvány szerverek hazai piacán

A HP a nagyobb földrajzi egységek adatai alapján is jelentősen felülmúlja a vetélytársak eredményét.

Az IDC piackutató cég legfrissebb adatai szerint a HP stabilan őrzi vezető helyét az iparági szabvány (vagyis az Intel 32-bites processzorarchitektúrájára épülő) szerverek hazai piacán. 2003 második negyedévében a HP 810 darab kiszolgáló értékesítésével több mint 47 százalékos piaci részesedést ért el, miközben a sorrendben következő két szállító együttes részesedése nem éri el ezt az értéket.

A HP teljesítménye az előző év hasonló időszakával összehasonlítva is figyelemreméltó: miközben az eltelt egy év alatt a hazai piac 17,7 százalékot növekedett, a HP-nek ezt kétszeresen meghaladó ütemben, közel 35 százalékkal sikerült növelni forgalmát. A HP sikere elsősorban az általa gyártott és forgalmazott ProLiant szervercsalád azon tagjainak (köztük az egyedülálló ár/teljesítmény aránnyal rendelkező belépő szintű ML350 kiszolgálókkal; a középkategóriás, bővíthetőség-optimalizált ML370, és rack-optimalizált DL380 modellekkel; a rekordteljesítményt felmutató 4- és 8-utas platformokkal (DL580 és DL760); valamint a legkorszerűbb technológiával felvértezett Blade architektúrákkal) köszönhető, amelyek immár hosszú évek óta nemcsak világszerte, hanem hazánkban is kategóriájuk legnépszerűbb szervereinek számítanak.

Az IDC jelentése hazánkon túl hasonló képet vázol fel az ISE (Közép-Kelet Európa) és az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozólag is: a HP piaci részesedése (41,2 százalék, ill. 34,7 százalék) e nagyobb földrajzi egységek adatai alapján is jelentősen felülmúlja a vetélytársak eredményét – sőt, több országban azok összesített forgalmát is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés