Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Samsung a világ leggyorsabban fejlődő márkája

Dotkom

A Samsung a világ leggyorsabban fejlődő márkája

A Samsung márka értéke több mint duplájára nőtt három év alatt, a világ vezető 100 cége között ez a legnagyobb növekedés. A vállalat márka értéke jelenleg 10,8 milliárd USA dollár, ami a 2002-es értékhez viszonyítva 31 százalékos növekedést jelent.

Az Interbrand, a világ vezető márkatanácsadója immár második alkalommal a Samsungot nevezte meg a világ leggyorsabban növekedő márkaneveként.

Mindössze három év alatt a Samsung név értéke több mint kétszeresére – a 2001. évi 5,2 milliárdról a jelenlegi 10,8 milliárdra – nőtt. A 100 legnagyobb világcéget értékelő évenkénti Interbrand felmérés szerint a Samsung jelenleg a világ 25. legnagyobb márkája. 2002-ben a 34., 2001-ben pedig a 42. helyen állt, azaz két év alatt 17 helyet lépett előre.

A Samsung márkanév értékének dinamikus emelkedéséhez elengedhetetlen volt, hogy a vállalat kiemelten foglalkozzon az integrált globális reklám és marketing tevékenységgel, amelynek hangsúlyos eleme a folyamatos partnerség az Olimpiai Játékokkal.

A Samsung új menedzsment filozófiájában fogalmazta meg vezető szerepének alaptételeit, melyet Lee elnök vezetett be 1993-ban a vállalat globális minőségügyi kezdeményezésének keretében. Ekkor jelentette ki, hogy a Samsung névnek a világszínvonalú termékekkel, alkalmazottakkal és folyamatokkal társult fogalommá kell válnia.

Azóta a Samsung több kategóriában is globális vezetővé lépett elő, vezető piaci pozíciót szerzett a félvezető memórialapkák gyártásában, a lapos kijelzős monitorok és színes televíziók gyártásában, valamint világszinten harmadik helyen áll a mobiltelefon-készülékek értékesítése területén. A Samsung elkötelezett a márkában rejlő tőke növelésében, melyet a szervezeti módszerekkel megvalósított marketingen keresztül, valamint a humán tőke, a termék és a működési területeket jelentő közösségek területén kifejtett befektetéseken keresztül kíván elérni. A vállalat célja, hogy a digitális konvergencia forradalmának globális vezetőjévé váljon, és legalább 50 termék esetében piacvezető pozíciót szerezzen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés