Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új marketingigazgató a Nokiánál

Dotkom

Új marketingigazgató a Nokiánál

Dér Attila a Nokia új marketingigazgatója.

„A feladat kihívás és lehetőség egyben, hiszen új időszak kezdődik: a Nokia marketingstratégiája összetettebbé válik, és a telefonok értékesítése mellett felöleli a szolgáltatások és az alkalmazások marketingjét is” – mondta a bemutatkozó sajtótájékoztatón Dér Attila, a Nokia új marketingigazgatója, aki 2003. július 21-től tölti be ezt a pozíciót.

Dér Attila korábban a Reckitt Benckiser Kft.-nél dolgozott, ahol kategória-menedzserként a gépi mosogatószer, illetve a lakás- és szépségápolási kategóriák (Calgonit, Veet, Air Wick, Mortein márkák) teljes körű menedzselése volt a feladata. Munkája során a marketingtevékenység teljes spektrumával foglalkozott, beleértve az éves stratégiai tervezést, új lehetőségek felismerését, új termékek bevezetését, termékpozícionálást, promóciós támogatást, árpozicionálást és márkaköltség-kalkulációk készítését. Regionális szinten a Mortein márkát koordinálta, felelt a közép-európai stratégia kialakításáért és megvalósításáért.

Telekommunikációs tapasztalatra a VRAM Rt.-nél tett szert, ahol termékfejlesztéssel és promóciók szervezésével foglalkozott. Ezt megelőzően dolgozott a Benckiser szlovéniai leányvállalatánál, ahol termékmenedzserként a Calgon, Marc Antybactreril, illetve a középkategóriás AVA mosópor és a prémium-kategóriás Calgonit piaci bevezetéséért volt felelős. Dér Attila felsőfokon beszél angolul, szerbül és horvátul. Szabadidejét szívesen tölti utazással és szabadtéri sportokkal.

Ménesi Zsolt, a vállalat korábbi marketing vezetője Dubai-ban, az Egyesült Arab Emirátusokban folytatja munkáját, ahol a Nokia közel-keleti régiójának marketing tevékenységéért lesz felelős. Ménesi Zsolt 1997 óta irányította a Nokia magyarországi és romániai marketing tevékenységét, nevéhez fűződik a Nokia márkanév felépítése Magyarországon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés