Connect with us

technokrata

A Vodafone ´ártatlan´

Dotkom

A Vodafone ´ártatlan´

A versenytanács nem bírságolta meg a Vodafone-t, mivel nem volt aktív résztvevője a piactorzításnak.

A Vodafone szintén nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának hétfői döntésével, amely szerint a társaság elmarasztalható a piactorzítás ügyében, hiszen semmiféle jogsértést nem követett el – mondta Marchhart Pál, a Vodafone távközléspolitikai igazgatója.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Vodafone senkivel nem kötött semmilyen kartellmegállapodást, illetve piaci magatartását és árait senkivel nem hangolta össze. Az illetékesek szerint a Vodafone piaci térnyerésének egyetlen eszköze a versenytársakénál kedvezőbb árak alkalmazása volt, ez pedig csak a verseny fokozását eredményezte.

Emiatt a versenytanács nem bírságolta meg a Vodafone-t – mivel nem volt aktív résztvevője a piactorzításnak -, ugyanakkor elmarasztalta az ügyben. A Vodafone most a jogorvoslat indítását fontolgatja.

Mint ismeretes, a versenytanács soha nem vádolta az árak mesterségesen magasan tartásával a mobilszolgáltatókat, csupán úgy vélte, hogy azzal, ha nem emelik bizonyos szint fölé a mobilhálózatokból a mobilhálózatokba irányuló hívások díját, a vezetékes társaságokat hozták hátrányos helyzetbe. A Vodafone szerint ilyen torzítást sem hajtottak végre.

Az egykor V.R.A.M. Rt-nek keresztelt vállalat sem találta a versenytanács bizonyítékait érdemben elfogadhatónak, és kifogásolta a szolgáltatók meggyőző cáfoló bizonyítékainak figyelmen kívül hagyását.

A Vodafone-t a versenytanács azért nem bírságolta meg, mivel nem volt aktív résztvevője a szerződés szövegezésének, így a piactorzításnak, csupán elfogadta a Westel és a Pannon GSM által kötött megállapodást önmagára nézve is. A Vodafone azonban cáfolt: soha nem vállalt az árakra vonatkozó megkötést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek