Connect with us

technokrata

Újra felfelé ível az AOL nyereségi görbéje

Dotkom

Újra felfelé ível az AOL nyereségi görbéje

Egymilliárd dollár felett az AOL nyeresége.

A tavalyi évre elszenvedett 100 milliárdos veszteség igencsak megrontotta az amerikai AOL Time Warner vezetőségének és részvényeseinek a szájízét is. Az eredményhirdetést követően lemondott az AOL elnökhelyettese, a CNN alapítója, Ted Turner.

Ám az idei második negyedévben nagyot dobott nyereségén a világ vezető médiavállalkozása: 1,1 milliárd dollárt profitált a tavalyi azonos időszak 394 millió dollárja helyett. A fél év nyeresége 1,5 milliárd dollár lett.

A javuló helyzetben természetesen az árbevétel sem volt rest, amely 6 százalékkal 10,2 milliárdra nőtt. A vállalat tervei szerint ezen a téren a növekedés egész évre így marad: 42,5 milliárd dollár felett alakul a tavalyi 41 milliárd és az idei első fél évi 20,8 milliárd után.

Az örömben az üröm, hogy a konszern internetes szolgáltató üzletágánál, az America Online-nál forgalomcsökkenésre lehet számítani.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek