Connect with us

Hirdetés

technokrata

Populáris digitális fotózás

Dotkom

Populáris digitális fotózás

A hagyományos fotózási eljárást immár csak a művészek és az ínyencek részesítik előnyben, hiszen jóval több szakértelem és érzék kell hozzá, mint egy digitális gép elkattintásához.

A digitális fényképezés rohamos terjedése miatt az amerikai Eastman Kodak fotocikk forgalmazó konszern második pénzügyi negyedévében az előző év azonos időszakának alig a felét kitevő profit ért el: 284 millió dollár, azaz részvényenkénti 97 cent helyett az idén 112 millió dollár – részvényenként 39 cent – lett a nettó nyeresége. A helyzet még így is jónak mondható, hiszen a működési eredmény így is meghaladta a júniusban előre jelzett részvényenkénti 25-35 centet. A konszern részvényenként 60-80 cent közötti eredménnyel számolt, s az egyszeri-tételeket nem számítva a részvényenkénti profit 60 cent volt a második negyedévben.

Az értékesítési árbevétel a második negyedévben az előző évivel közel megegyező 3,35 milliárd dollár volt. A deviza árfolyam hatásoktól megtisztítva az árbevétel hat százalékkal csökkent. A folytatódó tevékenységek nyeresége 172 millió dollár, részvényenként 60 centre módosult a 97 centes bázissal szemben.

Az eredmények kedvezőtlen alakulása megfelelő alkalmat teremtett a Kodaknak, hogy tovább folytassa radikális költségcsökkentési programját. Világszerte az eddig ígért 3.000 fő helyett az év végére a mintegy 70 ezer munkahely 6-9 százalékát szüntetik meg, azaz 4.500-6.000 dolgozót bocsátanak el. A leépítés első körben az adminisztrációs, a gyártó, a kutató és fejlesztő részleget érinti. A várható megtakarítás várhatóan 350-450 millió dollár lesz, melyet a tervek szerint jövőre 275-325 millió dollárra, azt követően pedig 300-400 millió dollárra kíván feljavítani a vezetőség.

A Kodak adósság állománya a negyedév végén gyakorlatilag változatlan szinten, 2,99 milliárd dolláron állt. A második félévre 0,86-1,15 dolláros egy részvényre eső működési eredmény tervez a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés