Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sulinet Expressz: pártpolitika vagy országérdek?

Dotkom

Sulinet Expressz: pártpolitika vagy országérdek?

Az MDF is fúrja a Sulinet Expressz programot.

Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja és Kecskés Balázs, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) informatikai kollégiumának elnöke frontális támadást intézett a Sulinet Expressz program ellen. Az MDF-es politikusok szerint az államnak inkább 20-30 ezer forintot érő, elavultnak tekinthető használt gépek megvásárlásához kellene támogatást nyújtania, hogy az alacsony jövedelmű családok is számítógéphez juthassanak.

Az informatika iránt elkötelezett újságíró ilyenkor felhördül, és arra gondol, az ellenzéki létben szakértővé avanzsált politikusok hol voltak akkor, amikor lehetőségük lett volna hasonló programot indítani.

Az IHM épülete előtt tartott sajtótájékoztatón a két politikus azzal vádolta meg a programban résztvevő kereskedőket, hogy az akciós gépeket drágábban adják, mint az akción kívülieket. Méghozzá olyan mértékben, hogy az már az adókedvezményt is meghaladhatja.

Kecskés Balázs vélemény szerint, bár a fogyasztóvédelmi törvény és a forgalmazókkal kötött keretszerződés egyaránt kategorikusan tiltja, hogy a Sulinet Expressz matricával nem rendelkező terméket olcsóbban adják a cégek, ők mégis megteszik. “Az Ifjúsági Demokrata Fórum szerint óriási felelőtlenség, hogy erre az esetre az Oktatási Minisztérium nem volt felkészülve” – jelentette ki.

A politikusok külön kihangsúlyozták, hogy a munkavállalóknak legalább havi bruttó 70 ezer forint keresettel kell rendelkezniük ahhoz, hogy igénybe vehessék a teljes adókedvezményt. Az IDF ezért azt javasolja a kormánynak, hogy dolgozzon ki olyan rendszert, amelyben a 70 ezer forint alatt keresők is igénybe tudják venni a Sulinet nyújtotta kedvezményeket.

A két konzervatív politikus a sajtótájékoztató után egy 20-30 ezer forint értékű használt számítógépet kívánt ajándékozni az Oktatási Minisztérium részére. Ezzel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az oktatási tárcának meg kellene vizsgálnia, miképpen nyújthatnának állami támogatást olcsóbb, használt gépek vásárlásához.

Borbola István, a Sulinet Expressz program technikai lebonyolításáért felelős tisztségviselő viszont nem volt hajlandó átvenni az általa “ócskavasnak” nevezett számítógépet. Közölte: “tévképzetei” vannak annak, aki ilyen gépeken keresztül akar bárkit informatikai ismeretekkel ellátni.

Véleménye szerint az utcán megtartott sajtótájékoztatón egyetlen konkrétum sem hangzott el. Azt javasolta, akik tájékozódni szeretnének, azok az IVSZ véleményét vegyék figyelembe. Az Informatikai Vállalkozók Szövetsége hatástanulmányt készített a programról, melyben gazdaságilag és társadalmilag egyaránt hasznosnak nevezte azt.

Az Oktatási Minisztérium nemrég közleményében vágott vissza a programot bírálóknak: “Akinek a Sulinet Expressz program az elmúlt hét tapasztalatai szerint biztosan nem jó a nem teljesen tiszta kereskedelmet folytató cégeknek, mert nem tudnak annyival olcsóbbak lenni, mint az adókedvezmény mértéke, az ellenzéki pártoknak, akiknek az ország érdekénél is fontosabb a pártpolitika, ezért minden kormányzati siker láttán személyeskedő támadásba lendülnek.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés