Connect with us

technokrata

Fegyelmiket osztottak ki a BM Távközlési Szolgálatánál

Dotkom

Fegyelmiket osztottak ki a BM Távközlési Szolgálatánál

A feltárt szabálytalanságokért a szervezet főigazgatója két középvezetőt és egy főmunkatársat figyelmeztetésben részesített.

A BM három munkatársa kapott figyelmeztetést az ORFK volt híradástechnikai szolgálatánál feltárt szabálytalanságok miatt. – közölte az ORFK tájékoztatási igazgatósága – hozzátéve, hogy jogszabályba ütköző mulasztást nem találtak.

Az ORFK 2002. évi munkaterve alapján tavaly decemberben tartottak vizsgálatot a szolgálatnál, ahol számos szabálytalanságot tártak fel. Az ellenőrzésen a szervezet gazdálkodásának 2001. januárja és 2002. júniusa közötti időszakának tevékenységét vizsgálták.

A szervezet éppen a vizsgálat ideje alatt került át a Belügyminisztériumhoz, ahol Távközlési Szolgálat néven működik tovább. Az ellenőrzés alapján készült jelentés 32 pontban javasolt és határozott meg feladatokat a hiányosságok megszüntetésére – tartalmazza a közlemény. A feltárt szabálytalanságokért a szervezet főigazgatója két középvezetőt és egy főmunkatársat figyelmeztetésben részesített – közölte a rendőrség.

A közlemény szerint a főigazgató 2003. február 14-én 36 pontból álló, határidőkkel megjelölt intézkedési tervet készített a hiányosságok megszüntetésére. A közlés szerint a legkésőbbi dátum a változtatások végrehatására június 30-a volt; “a hiányosságok felszámolását célzó intézkedési terv végrehajtásának utóellenőrzése a Belügyminisztérium kompetenciája”.

Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóságának helyettes vezetője az MTI-nek elmondta: a Távközlési Szolgálat a rendőrséget látja el informatikai, híradástechnikai eszközökkel, évente mintegy 2,5 milliárd forint felett rendelkezik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek