Connect with us

technokrata

Zsámbék lesz a magyar szilícium völgy központja

Dotkom

Zsámbék lesz a magyar szilícium völgy központja

Tudásalapú régió a Zsámbéki-medencében.

A Zsámbéki-medence ötezer hektáros területén valósulhat meg a magyar Szilícium Völgy. A Talentis program néven futó projekt 20 év alatt, hozzávetőleg 12 milliárd euró felhasználásával építené ki a tudásalapú régiót.

A tervek szerint a 13 település alkotta térségben, nagyrészt magánbefektetők beruházásaival olyan tudásalapú régió alakul majd ki, ahol a lakosság számára az átlagon felüli életminőség előfeltételeit is megteremtik – mondta Takács Ernő, a vállalkozás programigazgatója.

A sikerhez mindenekelőtt magas fokú képzettség szükséges, ezért a projekt első fázisában oktatóbázisokat, egyetemi központot, kutatóintézeteket terveznek építeni, munkalehetőséget teremtve a célterületen jelenleg élő 46 ezer embernek. Nagy részük egyelőre Budapestre jár be naponta dolgozni.

A projektet előkészítő dokumentum szerint a leendő tudományos bázisokon főleg az informatika, a biotechnológiai, a környezetgazdálkodás és a részecskekutatás kapna majd szerepet.

Az elképzelések megvalósulását a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium is támogatja – tette hozzá a programigazgató. A projekt megvalósítási szakaszában ehhez nyilván más kormányzati szervek is csatlakoznak majd.

A Talentis program elképzelése, hogy a 75-80 százalékos, részben magántőkéből megvalósuló fejlesztések következtében az ingatlanok felértékelődnek, a létrehozandó termálfürdő-üdülőfalu, a golf és lovaspályák, valamint a turizmus pedig önmagában is profitot eredményeznek. Az itt élő őslakosok egy részének megélhetésében a biogazdálkodásnak jut majd nagy szerep, a betelepülők pedig a létrehozandó intézményekben vállalnának állást.

Amennyiben a kormányzat komolyabban is a tervek mellé állna, tekintélyes mértékben EU támogatást is igénybe lehetne venni.

A Talentis magánbefektetőiből alakult Terratalent és a Zsámbéki-medence Térségfejlesztési Kht. többségi tulajdonosa lett a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak, így közösen hozzájutottak a HKG Rt. által megművelt állami földek 50 éves bérleti jogához is.

A projektek előkészítésére eddig mintegy 2,5 milliárd forintot használtak fel. Az ütemezés szerint jövőre már felépül több oktatási bázis, azt azonban még nem tudni, hogy melyik településeken.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek