Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bővül a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Dotkom

Bővül a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Az intézmény telt házzal működik, így 50 számítógéppel bővül a HIK.

A jelenlegi 300 mellé a tervek szerint további 50 számítógéppel bővül a Kempelen Farkas Hallgatói Központ. Az idén januárban megnyitott szolgáltató intézménybe eddig 4.500 hallgató iratkozott be. A tendenciák szerint ez a szám évvégére elérheti a tízezret is.

Horváth Ádám a központ vezetője elmondta: az intézmény telt házzal működik, a látogatottság főleg az utóbbi két vizsgaidőszakban volt kiemelkedően magas.

Tájékoztatása szerint, a hétfőtől szombatig, reggel 8 órától este 10-ig nyitva tartó központba a hallgatók leginkább az Internet-hozzáférés miatt iratkoznak be; rengetegen használják a fénymásoló szalont és a könyvtárt, de még a gyermekmegőrző is nagy népszerűségnek örvend.

Az intézmény vezetője külön kiemelte: a VIII. kerületi Reviczky utcában lévő központ “felsőoktatási információs pont” integrált szolgáltatásait, amely többek között a diákhitelről és ösztöndíj-lehetőségekről nyújt tájékoztatást.

Horváth Ádám nemzetközi tapasztalatokra utalva elmondta: a magyarországi hallgatói központ példaértékű, még Európában sem jellemző, hogy a szolgáltatások egy helyen ilyen integráltan jelennek meg. Az EU-ban főleg az Internet-elérésére helyezik a hangsúlyt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés