Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kínai cég olcsó Tábla PC-je Európában (is)

Dotkom

Kínai cég olcsó Tábla PC-je Európában (is)

A kínai TDV Vison azon kevés kínai cégek egyike, akik az IT-világban külső piacokra (is) termelnek. Szeptemberre szinte az egész világon kapni lehet majd a gyártó legújabb, alig 200 ezer forintos Tábla PC-jét.

A Kínában, Európában és Észak-Amerikában is bevezetni tervezett V800XPT típusszámú eszköz egy 8,4 colos kijelzővel lesz felszerelve, hogy biztosítsák a kompakt méreteket. Emellett egy 30 GB-os merevlemez szolgálja majd az adattárolás funkcióját, operatív tára pedig 128 MB-nyi DDR SDRAM lesz. Rendelkezni fog emellett egy 800×600 pixel felbontású képeket és videót rögzíteni képes kamerával (videokonferenciákhoz), illetve 802.11b vezetékmentes hálózati csatlakozással.

Az alacsony ár eléréséért folytatott harc egyik segítsége a Transmeta Crusoe processzora lesz – az Intel hasonló termékeihez képest ugyanis ezen gyártó lapkái jelentősen olcsóbbak. A 800 MHz-es processzort pedig a gyártó bőven elegendőnek tartja a szükséges számítási teljesítmény igényeinek ismeretében.

Erre egyébként szükség is lesz, hiszen a Tábla PC-kre nagy igény lenne, ha olcsóbban hozzájuk lehetne jutni. Jelenleg ugyanis a magas ár állítja a legnagyobb gátat a kézírás-felismerésre is képes kis eszközök világhódító útjába.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés