Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint 60 díjjal jutalmazták a HP IPG termékeit a 2003-as pénzügyi év harmadik negyedévében

Dotkom

Több mint 60 díjjal jutalmazták a HP IPG termékeit a 2003-as pénzügyi év harmadik negyedévében

Az IPG három működési régiójában több mint 60 presztízsértékű díjat nyert el világszerte és hazánkban is.

A feltartóztathatatlanul fejlődő szervezeteket a minőség iránti töretlen elkötelezettség jellemzi. Az elismerések növekvő számának tanúsága szerint az IPG csapatának minőség, megbízhatóság, használati egyszerűség és ügyfél-elégedettség szempontjából egyaránt sikerült maga mögé utasítania a HP versenytársait. A 2003-as pénzügyi év harmadik negyedévében az IPG három működési régiójában több mint 60 presztízsértékű díjat nyert el az ágazat szaklapjaitól és szakmai szervezeteitől – világszerte és hazánkban is.

A Mac-kapcsolat

A szkennerek és nyomtatók szegmensében bevezetett ágazatvezető fejlesztések fő nyertesei a Mac-felhasználók voltak. Ennek nyomán a MacWorld a HP Color LaserJet 2500 nyomtatót részesítette elismerésben – mind a brit, mind pedig az amerikai kiadásban ez a modell nyerte el a lap „Editor´s Choice” szerkesztői különdíját. A European MacProfiler a HP LaserJet 4300DTN képességeit értékelte különösen nagyra. A díjnyertes tintasugaras modellt kereső Mac-felhasználóknak értékes információ lehet, hogy a Mac Directory téli/tavaszi kiadása öt csillagból négyet ítélt oda a HP PSC2210 többfunkciós készülékének. A macdesign pedig – a HP nem kis örömére – a HP ScanJet 5500c-t nyilvánította a „legjobb asztali szkennernek”.

Digitális fényképezőgépek

Minden elismerés megilleti az Európában és az USA-ban egyaránt számos díjjal jutalmazott HP Photosmart 850 fejlesztőit. A Computer Easy a harmadik helyre sorolta a modellt ötös toplistáján. A European PC Shopping két tekintélyes díjat is odaítélt a 850-esnek, amely a német Colorfoto szakembereitől is magas pontszámot kapott.

Szkennerek

A HP szkennerei nagyszerű negyedévet zártak. A HP Scanjet 3500/3530 Belgiumban nyert értékes díjakat, a HP Scanjet 5500c pedig megszerezte a Photo Marketing Association (PMA) legjobb képolvasónak járó „Top Image Scanner” címét. Az amerikai Government Computer News a Scanjet 8290 szkennert nyilvánította a 2003. év legjobb új technológiájának.

Nyomtatók

Az új HP Photosmart nyomtatók is egyre gyakrabban tűnnek fel az élmezőnyben. A CNET szerkesztői főként a HP Photosmart 230 képességeit értékelték nagyra és egyéb díjak mellett ennek a modellnek ítélték oda lapjuk „Editors Best Printer” szerkesztői díját. A HP Photosmart 7350 négycsillagos minősítést szerzett a Techedge ötös skáláján.

A többfunkciós (AIO) modellek közül a HP Officejet 6110 volt a legsikeresebb. Ez a modell a PC World-Belgium „Best Buy” és a Best Buys for Business „Editor´s Choice” díjának birtokosa. A HP OfficeJet D145 elnyerte a CNET Asia nagy presztízsű „Editor´s Choice” szerkesztői különdíját.

A németországi PC Magazine a HP Business Inkjet 3000 nyomtatót nyilvánította az év legjobb termékének. A HP LaserJet 3300mfp a CNET magazin „Editor´s Top Printer” szerkesztői díjának nyertese. A PC Magazine a HP LaserJet 4100DTN nyomtatót jutalmazta az oly sokak által áhított „Editors Choice” díjjal.

A HP termékei a magyar sajtóban is komoly sikereket értek el. A Photosmart 850 hazánkban is kivívta a szakértők elismerését: a Magyar PC Magazin a 100 és 200 ezer forint közötti árú digitális fényképezőgépek tesztjében külön kiemelte, hogy kategóriájában egyedül ez a modell rendelkezik nyolcszoros zoom objektívvel. A hazai Chip Magazin júliusi számában a bruttó ötvenezer forint alatti áron kapható színes tintasugaras nyomtatók tesztjében a HP Deskjet 3820 és a HP Deskjet 5550 is jól szerepeltek, a HP DeskJet 3420 pedig elnyerte a „Legjobb vétel“ címet. A Chip egy másik írásában a HP Color LaserJet 1500L színes lézernyomtatót méltatta. A HP Photosmart 7550 pedig a Fotóvideó Magazin szerint kiérdemelte a 2003-as év legjobb fotónyomtatója címet.

A feltartóztathatatlanul fejlődő IPG díjnyertes termékeinek listája az innováció új hullámát képviselő Big Bang stratégia, és a fokozott ügyfélközpontúság sikerét jelzi.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés