Connect with us

Hirdetés

technokrata

900 ember munkahelye szűnik meg Szécsényben

Dotkom

900 ember munkahelye szűnik meg Szécsényben

A szécsényi központú Elektronikai és Mechanikai Termelő és Szolgáltató Kft. csődbe ment.

Jogerőssé vált a cégbíróság felszámolásra vonatkozó végzése a 900 dolgozót foglalkoztató szécsényi központú Elektronikai és Mechanikai Termelő és Szolgáltató Kft. ellen.

Az elektronikai bérgyártással foglalkozó vállalat azért ment csődbe, mert nem tudta pótolni a szintén felszámolás alatt álló Grundig megrendeléseit, ami 30 százalékot is meghaladó kiesést jelentett a magyar vállalatnak.

Az ügyvezető nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mi lesz a Kft. mintegy 900 alkalmazottjával.

A felszámolást a budapesti Reorg Gazdasági és Pénzügyi Rt. végzi, ám csak a cégbíróság jogerős végzésének kézhezvétele után döntenek a felszámolóbiztos személyéről.

A cég már májusban bejelentette a Nógrád Megyei Munkaügyi Központnak, hogy 360 dolgozó elbocsátását tervezi, ezt követően azonban nem küldött neveket tartalmazó listát.

A Munkaügyi Központ a munkába helyezést elősegítő bizottság létrehozását ajánlja majd fel a felszámoló biztosnak, az elmaradt munkabérek kifizetésére pedig a bérgarancia alap nyújt fedezetet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés