Connect with us

technokrata

Kapacitását meghaladó megrendelést kapott a TDK

Dotkom

Kapacitását meghaladó megrendelést kapott a TDK

Termelési kapacitását is meghaladó megrendelést kapott merevlemez olvasó fejeire a japán vállalat.

Előrejelzéseit és termelési kapacitását is meghaladó megrendelést kapott merevlemez (HDD) olvasó fejeire a japán TDK Corporation. Nyereség-előrejelzését viszont a kedvező folyamatok ellenére sem áll szándékában módosítani. A TDK a világ HDD olvasófej piacának harmadát uralja, amivel a legnagyobb gyártónak számít.

Az áprilisban kezdődött pénzügyi évre a TDK csoport szinten nettó nyereségének 100 százalékos növekedését jelezte előre. A kedvező mutatókat a merevlemez leolvasó fejek élénk keresletével magyarázzák. A közlemény szerint 635 milliárd jenes forgalom után 30 milliárd jen nyereséget könyvelhet majd el a japán cég.

A TDK papírok kurzusa a közlemény megjelenését követően több mint ötödével erősödött, míg a tokiói tőzsde elektronikus alkatrészgyártókat magába foglaló alindexe mindössze kilenc százalékot emelkedett. A cég sikeres reorganizációs programjának köszönhetően túltette magát az informatikai ágazat válságán és gazdálkodása az elmúlt évi rekord veszteségeit maga mögött hagyva, folyamatosan javul. A TDK részvények negyven százaléka külföldi befektetők tulajdonában van.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek