Connect with us

technokrata

A magyar vezetékes telefonpiac helyzete

Dotkom

A magyar vezetékes telefonpiac helyzete

A vezetékes telefon előfordulása a magyar háztartásokban gyakorlatilag független attól, hogy az összbevétel hány százalékát fordítják alapszükségletek fedezésére.

Az egészen kis (0-6 éves) gyerekkel rendelkező (tehát valószínűleg új) háztartások jóval kisebb része (58 százaléka) használ vezetékes telefont, mint az átlag. Itt feltehetően a mobiltelefon szerepe nagyobb. A vezetékes telefonnal rendelkezők több, mint fele “normál” fogyasztói csomagokra fizet elő. Mintegy 25 százalék választja a kisfogyasztói csomagokat, míg a kereskedelmi díjcsomagokat csak mintegy minden hetedik háztartás részesíti előnyben.

A vezetékes telefonnal rendelkező háztartások döntő többsége, csaknem kétharmada használja aktívan (híváskezdeményezésre) telefonját. Ezen kívül markánsan jelenik meg a hívásokat inkább csak fogadók csoportja (ez az összes, vezetékes telefonnal ellátott háztartás mintegy ötöde), és minden tizedik háztartásban tartanak biztonsági okokból vezetékes telefont. Ugyanakkor elenyésző azok száma, akik döntően internetezésre használják vezetékes telefonjukat.

A vezetékes telefonnal rendelkezők általában helyi hívásokat kezdeményeznek rendszeresen készülékükön. Ezen kívül még két hívásirányba kezdeményeznek számottevően beszélgetést: a belföldi és a mobil irányokba. A beszédcélú hívások közül nem meglepő, hogy a nemzetközi irányban kezdeményeznek legkevésbé hívásokat.

Ez tükröződik a vezetékes telefon számlák összetételén is. A legnagyobb hányadot az előfizetési díj adja; a kezdeményezett hívások közül a helyi hívás költségei a legmagasabbak. A mobil és a belföldi hívások aránya nagyjából azonos, míg a nemzetközi hívásoké illetve az Interneté csekély.

A 14-17 éves gyerekkel rendelkező háztartások 90 százalékában fordul elő mobiltelefon, (egyébként a háztartások mintegy 2/3-ában). Ezekre a családokra az is jellemző, hogy az átlagosnál nagyobb arányban hívnak vezetékesről mobiltelefont, így a vezetékes számlájukon is magasabb a mobilhívások díjának aránya (14,7 százalék).

A díjcsomag-váltást tervezők aránya a leginkább igénybevett “normál” tarifacsomagot használók esetében a legmagasabb. Gyakorlatilag minden hatodik normál díjcsomagot használó háztartás elégedetlen a csomaggal. Legelégedettebbek a kisfogyasztói díjcsomagot használó háztartások, ezeknek ugyanis alig 5 százaléka tervez díjcsomag-váltást.

Azok a háztartások, melyek nem rendelkeznek vezetékes telefonnal, legtöbbször (az esetek csaknem felében anyagi okokkal és a vezetékes telefont kiváltó mobiltelefon használatával egyaránt indokolják a vezetékes telefon hiányát. A háztartások több mint negyede pusztán anyagi okokból nem tart vezetékes telefont, közel egyötöde pedig csakis a mobiltelefon megléte miatt tartja feleslegesnek a vezetékest.

A felmérések szerint a lakosság mintegy egyharmada volt tisztában a vezetékes szolgáltató választás lehetőségével. Ugyanakkor csak valamivel több mint egytizede találkozott olyan lehetőséggel, amikor választhatott a vezetékes szolgáltatók között.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek