Connect with us

Hirdetés

technokrata

Két év pihenő után újra a Microsoft a világ legnagyobb cége

Dotkom

Két év pihenő után újra a Microsoft a világ legnagyobb cége

Újra az első helyre került a Microsoft a brit Financial Times című gazdasági napilap vállalati ranglistáján.

Bár a Microsoft piaci részesedése 19,2 százalékkal visszaesett, a számítógép-programokat gyártó óriáscég újból az 500 legnagyobb vállalat listavezetője lett. Az elmúlt két esztendőben a General Electric (GE) állt az élen. A Microsoft és a GE 1996 óta osztozkodik az első helyezésen.

2003-ban a világ öt legnagyobb vállalatai közé az Exxon Mobil, a Wal-Mart és a Pfizer, az első húsz legnagyobb cég közé pedig első ízben került a Procter&Gamble, a Novartis és a Bank of America. A Ba-Ca anyavállalata, a HVB kiesett a legfrissebb ranglista élmezőnyéből.

A GE piaci kapitalizációja az elmúlt egy évben 100 milliárd dollárt is meghaladó mértékben csökkent, részben pénzügyi részlegének, a GE Capitalnak túlságosan magas konszernbeli súlya miatt.

A Financial Times (FT) 500-as listáján szereplő társaságok kumulált piaci értéke az idén erősen csökkent: a részvényárfolyamok esése miatt a cégek együttesen 12,580 milliárd dollár erdeményt értek, 22,6 százalékkal kevesebbet mint az egy évvel ezelőtti 16,250 milliárd dollár.

Tovább érezteti hatását a “dot-com” és a távközlési szektort érintő válság, hiszen a 2002-es listán még szereplő távközlési és elektronikai cégek közül 19 kiesett 2003-ra (köztük a Worldcom, vagy a Lucent). Ellenben a kanadai Nortel folytatja sikeres szereplését: 2001-ben is listás volt, akkor a 30. volt, jelenleg a 457. helyen szerepel.

Összefoglalva az IT-berendezésgyártó cégek értéke 634 milliárd dollárt tesz ki, ami fele a tavalyi piaci értéküknek, és egy negyede a 2001 évi tőkeértéknek. Meglepetésszerűen az év “leggyorsabban javuló” cégei közé olyan dot-com cégek kerültek, mint a Yahoo, a 416-ról a 232. helyre került, az Ebay pedig a 281-ről a 113-ra ugrott előre.

A napilap szerint a befektetőket főként a pénzügyi szektor állapota tölti el aggodalommal. A Münchener Rück például kénytelen volt tetemes leírásokat eszközölni. A német pénzintézet az FT-lista 91. helyéről a 304-re esett vissza.

A HypoVereinsbank már az idén sem szerepelhet az 500-as listán. A legnagyobb német vállaltok közül a Deutsche Telekom az 56., a Siemens a 77. a DaimlerChrysler a 98., az Eon a 102. és a Deutsche Bank a 116. helyezést érte el.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés