Connect with us

technokrata

Vírusírás tantárgy a főiskolai oktatásban

Dotkom

Vírusírás tantárgy a főiskolai oktatásban

Ki hitte volna, hogy ezt is megérjük: egy kanadai egyetem vírusírást tervez oktatni hallgatóinak.

A kanadai Calgary Egyetem tervei szerint negyedéves hallgatói részt vehetnek egy olyan kurzuson, mely a következő nevet kapta: Computer Viruses and Malware. Ennek keretein belül a lelkes hallgatók saját víruskódokat írhatnak, illetve ezek működését le is tesztelhetik. Ken Barker, az iskola komputertudomány részlegének feje elmondta, hogy egy ilyen osztály révén jobban megérhetővé válnak az ártó kódokat írók motivációi. Éppen itt volt már az ideje egy ilyen kezdeményezés indításának – hiszen csak a McAfee az elmúlt 24 órában 190 ezer új fertőzött file-re bukkant.

Természetesen számítottak arra, hogy lesznek ellenzői is a projektnek. Barker elmondása szerint aki elutasítja ezt az ötletet, az olyanná válik, mint a strucc, amelyik a fejét homokba dugja veszély esetén. Ráadásul a vírusok készítésének leírásai az Internetről bárki számára összevadászhatók – nem találják fel a spanyolviaszt az egyetem falai között sem. Az oktatás célja, hogy rávilágítson: férgeket írni könnyű, terjedésük pedig igen gyors lehet; illetve hogy a lehető legtöbb tudást átadja a diákok számára a témáról.

Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) például David Perry, a Trend Micro oktatási igazgatója rossz ötletnek tartja az elgondolást, olyan kérdéseket feszegetve, hogy miért nem indít már akkor az iskola egyből olyan osztályt, ahol hackelést tanítanának. Perry szerint ez a képzés az ellenoldalt fogja erősíteni. ˝Nem látok [a projektben] semmilyen oktatnivaló értéket. Nincsen szükség valakivel lelövetni egy embert, hogy megértse, mi történik, ha lelőnek valakit.˝ – mondta az igazgató. Szerinte egyébként sem jó programozók a víruskészítők, ha azok lennének, alkalmazná őket valaki jó pénzért.

Az iskola mindenesetre mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy ne okozzon a világnak kárt az oktatás (kicsit katonai laboratóriumi érzést kölcsönözve az egésznek): az intézmény zárt hálózatot biztosít külön a víruskészítő diákok részére, illetve onnan semmilyen módon nem vihetnek ki adathordozót a nebulók. Emellett 24 órás őrzést kap a terem.

Ebből valószínűleg diplomát nem lehet majd szerezni – hiszen hogyan kaphatna bárki is állást vírusírói papírral?



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek