Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lassul a gazdasági növekedés Kelet-Európában – a kivétel: Lengyelország

Dotkom

Lassul a gazdasági növekedés Kelet-Európában – a kivétel: Lengyelország

Csupán Lengyelországban következhet be komolyabb bővülés Európa jelenlegi gazdasági helyzetében.

Az Institute of International Finance (IIF) kutatásának eredménye azt mutatja, hogy Kelet-Európa idei gazdaságnövekedését a fejlett országok gyenge kereslete fogja vissza. A számok alapján arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy csupán Lengyelországban következhet be komolyabb bővülés. Az IIF-et bankok, befektetési cégek alkotják.

Lengyelország kilátásai a tavaly óta gyengülő zloty és az exportot élénkítő csökkenő kamatok következtében jobbak a többi országénál. A várakozások szerint idén a lengyel hazai össztermék 2,3 százalékkal nő a tavalyi 1,3% helyett, míg Kelet- és Közép-Európa egészében idén 3,4 százalékkal erősödik a GDP a tavaly becsült 3,3 százalék után.

Lengyelországban 2001-ben 916 ezer számítógépet adtak el, míg 2002-ben 11 százalékkal többet, azaz 1 millió 17 ezer darab PC-t értékesítettek. Kelet-Közép-Európában 2002-ben 5,3 millió számítógép talált gazdára, beleértve az asztalit, a hordozható gépet és szervert is, ami 16 százalékkal haladta meg a 2001-es mennyiséget. Lengyelországra az egész térségben eladott számítógépek 19 százaléka esett. A legnagyobb kereslet egész Kelet-Közép-Európában a hordozható számítógépek (notebook) iránt mutatkozott, amelyek értékesítése tavaly 28 százalékkal emelkedett. A szerverek eladása 22 százalékkal nőtt, míg az asztali gépeké 15 százalékkal. Az országban a JTT, az HP, az NTT, az Optimus és a Dell adta el a legtöbb számítógépet.

Lengyelországban a mobiltelefon-előfizetők és -használók száma 2002-ben 43,7 százalékkal emelkedett 2001-hez képest, elérve a 13,8 milliót. Száz lengyel lakosra 36 mobil-előfizető esik. Portugáliában ez az arány 83,1, Nagy-Britanniában 75,5, Spanyolországban 73,3, Csehországban 67,4, Németországban 64,9, Franciaországban 60,7, Magyarországon pedig 48,6.

A vezetékes telefonok előfizetőinek a száma 2002 végén 11,9 millió volt a lengyeleknél, ami 4,2 százalékos növekedésnek felel meg 2001-hez képest. Az USA-ban már szintén többet beszélnek mobilon, mint vezetékes telefonon. A vezetékes megoldás az ezredfordulón élte fénykorát, száma azóta napról napra csökken.

Magyarországon, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint egyre kevesebb a hagyományos telefon, a vonalakon bonyolított forgalom folyamatosan növekszik. Szakértők szerint ennek alapvető oka az, hogy az Internet-használat nagyrészt a hagyományos telefonvonalon keresztül történik. A helyi hívásoknak közel felét, az összforgalomnak pedig 34-36 százalékát az internetezés teszi ki. A vezetékes piac ugyanakkor stabilizálódóban van, a mobiltelefonok számának növekedése ellenére egyre kevesebben mondják le a vezetékes telefont.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés