Connect with us

Hirdetés

technokrata

100 milliós nyereség a Minoltánál – új másolók és lézernyomtatók várhatóak

Dotkom

100 milliós nyereség a Minoltánál – új másolók és lézernyomtatók várhatóak

A Minolta tavaly 100 millió forint nyereséget produkált.

A Minolta Magyarország Kft. a tavalyi év során 100 millió forint adózott nyereséget ért el, amely 2001-hez képest dupla eredmény. A 2002-es árbevétel 3,2 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 2,8 milliárd forinttal szemben. A társaság az elmúlt évben 45 százalékkal több (3.427 darab) digitális másológépet értékesített, a fekete-fehér lézernyomtató piacon pedig 16 százalékkal nőttek az eladások (2.900 darab) 2001-hez képest. A színes nyomtatókat tekintve 2003 első negyedévében már majdnem annyit értékesített a Minolta, mint tavaly egész évben.

Ennek ellenére idén várhatóan nem lesz ilyen mértékű nyeresége a cégnek az emelkedett reklámköltségek miatt. A társaság várhatóan 3,6 milliárd forint forgalmat ér el az idén. A tervek szerint 3.700 digitális másoló és 1.500 színes lézernyomtató kerül eladásra.

A Minolta a másológépeket tekintve a magyar piacon az első, második helyen, míg a nyomtatók eladását nézve a második, harmadik helyen állt az elmúlt évben. Az eredmények javítása érdekében idén több új másolót és lézernyomtatót is piacra dob a vállalat, mellyel tovább tudja erősíteni piaci pozícióját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés