Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IT döntéshozók évente csak két-három konferencián vesznek részt

Dotkom

Az IT döntéshozók évente csak két-három konferencián vesznek részt

A BellResearch éves rendszerességgel készülő „Döntéshozói Médiakutatás 2003” című tanulmánya alapinformációkat szolgáltat a szakmai és üzleti döntéshozók eltérő motivációiról, információs csatornáiról és médiafogyasztásáról, valamint a legnagyobb IT cégek marketingtevékenységének sikerességéről. A legújabb kutatás az IT döntéshozók konferencia-látogatási szokásait elemzi.

Az IT döntéshozók több mint fele havonta több konferenciára is meghívást kap, azonban csak minden kilencedik-tizedik kelti fel érdeklődését annyira, hogy ellátogasson a rendezvényre. A nagyvállalatok informatikai döntéshozói jelentik az IT cégek elsődleges célcsoportját, azonban ők is csak 4-5 rendezvényt tisztelnek meg részvételükkel évente. A legtöbben a Microsoft, IBM, HP-Compaq, Novell, Cisco és SAP által szervezett konferenciákon vettek részt 2002-ben.

A hazai vállalatok informatikai vezetőinek több mint fele (59%), üzleti döntéshozóinak több mint harmada (37%) havi rendszerességgel kap meghívást informatikai témájú szakmai konferenciákra. Leggyakrabban a nagyvállalatok informatikai menedzsereit csábítják a piaci szereplők, 60%-uk hetente több alkalommal kap meghívást. Nem véletlenül, hiszen ezen szakmai kör második-harmadik leggyakoribb információs csatornái közé a konferenciák, előadások és szakkiállítások tartoznak, ahol első kézből szerezhetnek tudomást a potenciális beszállítók és partnerek által kínált legújabb termékekről és szolgáltatásokról. Velük ellentétben a kisvállalatok gazdasági döntéshozói kevésbé szerepelnek a konferenciaszervezők fókuszában, öt közül kettőt (38%) nagyon ritkán vagy még soha nem hívtak meg személy szerint egyetlen szakmai IT rendezvényre sem.

A gyakori meghívások ellenére a középvállalatok informatikai vezetői a tavalyi évben átlagosan mindössze egy-két, a nagyvállalatok IT döntéshozói pedig csupán négy-öt konferenciára látogattak el. A konferenciák szervezésben a részvételi arányt tekintve a legjobb eredményt a Microsoft, az IBM, HP-Compaq és Novell érték el, akik a közép- és nagyvállalatok esetén is vezetik a top listát. A középmezőnyben foglal helyet a Cisco, SAP, Oracle és KFKI, míg a sort a Humansoft, Montana, Albacomp és Synergon zárja. (A listán csak a 3%-nál nagyobb említéssel rendelkező cégeket tüntettük fel.) Az összesített eredményeknél lényegesen előkelőbb helyet foglal el a Synergon a 250 fősnél nagyobb vállalatok esetén, hiszen a vállalat szolgáltatásaival és konferenciáival kifejezetten egy szűkebb, a legnagyobb vállaltokból álló kört célozza.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés