Connect with us

technokrata

Személyes adatok védelme az Interneten

Dotkom

Személyes adatok védelme az Interneten

Az adatvédelemmel kapcsolatos megfontolásoknak az internetes kultúrában is el kell
terjedniük – hangsúlyozta Sükösd Miklós, az eDemokrácia Műhely elnevezésű civil szervezet kutatási igazgatója a cookie-technológiával kapcsolatos adatvédelmi aggályokról rendezett szakmai konferencián a budapesti Független Médiaközpontban csütörtökön.

A már három éve létrehozott eDemokrácia Műhely – amely az új információs technológiák, főleg az Internet és a mobiltelefon demokratikus alkalmazását vizsgálja a közszférában és a civil társadalomban – Túl sok a süti címmel rendezett tanácskozásán a digitális gazdaság és a magánszféra ütköző érdekeiről hangzottak el előadások.

A sütik (cookie-k) olyan információrészletek, melyeket webszerverek helyeznek el az internetezők számítógépein – így a szolgáltatók a honlapok ismételt böngészése esetén személyre szabott speciális szolgáltatásokat (például reklámokat) kínálhatnak. Az eredetileg a Netscape által 1994-ben kigondolt, mára szabvánnyá vált sütik révén személyesebbé, szűrtebbé tehető az információs dzsungel, ám segítségükkel feltérképezhető a webező böngészési szokásai, sőt “ügyes” programokkal illetéktelenek sok mindent kideríthetnek az Interneten utazókról.

Sükösd Miklós, a Közép-Európai Egyetem docense szerint a sütikkel kapcsolatos áldás vagy átok dilemma tulajdonképpen az internetes marketing, illetve a személyes adatvédelem ütközését jelenti. A kutató rámutatott: az üzleti vállalkozók az internetes felhasználó érdeklődéséből, böngészési szokásaiból sokkal finomabb fogyasztói profilt alakíthatnak ki, mint a hagyományos szociodemográfiai státus alapján. A süti-technológia jogszerűsége azon a ponton válik kérdésessé, amikor a fogyasztó nem értesül arról, hogy a minél személyre szólóbb szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók adatokat gyűjtenek róluk a sütinyomok alapján.

Sükösd Miklós elmondta, hogy a felhasználók gépein kialakuló – a viselkedést rögzítő – sütisorozatokat a Világhálón lementik és analizálják; s ezekből a következő lépcsőben a tömeges személyes profilokból adatbázisokat állítanak össze, és ezeket kicserélik.

Sükösd Miklós szerint a profiloknak a felhasználók engedélye nélkül történő felépítése az információs önrendelkezést sérti. Úgy vélte, a sütik ellen egyrészt úgy lehet védekezni, hogy a weboldalak magánszférára vonatkozó politikáját közérthető formátumban, jól látható módon elhelyezik, másrészt azzal, hogy az adatbázisok cseréjét illető szabályozást pontosítják.

Az előadó szerint a “régi” adatvédelmi jog az Interneten is érvényes, és az előttünk álló években ez új szabályozást von majd maga után. Csirmaz László matematikus, a Számítástechnika és Statisztika Központ vezetője úgy vélte, hogy a sütik elleni védekezés adott, a gond inkább az, hogy a kényelmes felhasználók nincsenek tisztában a sütik forgalmával, és akkor sem tiltják meg azok elfogadását, ha arra lehetőségük volna.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek