Connect with us

technokrata

A Microsoft bejelentette felvásárlási szándékát a PlaceWare-re – megalakult a Real Time Collaboratio

Dotkom

A Microsoft bejelentette felvásárlási szándékát a PlaceWare-re – megalakult a Real Time Collaboratio

A PlaceWare szoftverei, emberi tényezői, illetve technológiája közel áll a Microsoftnak az információs iparágban dolgozók termelékenységének fokozásával kapcsolatos elképzeléseihez.

A Microsoft Corporation bejelentette, hogy megállapodás született a PlaceWare Inc. felvásárlásáról. A PlaceWare Inc. piacvezető az olyan Web-alapú konferenciaszolgáltatások területén, melyek segítségével az üzleti vállalkozások valósidejű és interaktív prezentációkat, illetve megbeszéléseket tarthatnak az Interneten keresztül.

A kulcsfontosságú eszközök összevonásával, illetve a közös munkával a két társaság célja az, hogy az ügyfelek számára könnyen kezelhető online konferenciaalkalmazásokat nyújtsanak, amelyek a valósidejű konferencia-környezetben segítik a felek problémamentes összekapcsolódását.

A Microsoft így partnerei számára olyan – fejlett technológiájának felhasználásával – személyre szabott üzleti megoldásokat tudnak kifejleszteni és szállítani, amelyek kihasználják majd a fejlett valósidejű együttműködési funkciókban rejlő lehetőségeket. Mivel a PlaceWare magántulajdonban álló társaság, így a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A biztonsági elemekkel kiegészített és könnyen használható webes konferencia és együttműködési szolgáltatások területén eddig elért eredményei, valamint az Internet-alapú üzleti kommunikáció jövőjét illetően a Microsofttal megegyező nézete alapján a PlaceWare ideális partnernek bizonyult az együttműködés kialakításához. A tranzakció várhatóan 2003 első negyedévében zárul majd le, melynek eredményeképpen a PlaceWare beolvad a Microsoft Information Worker Product Management Groupjába (Informatikai Dolgozók Termékkezelési Csoportja).

A Microsoft bejelentette, hogy új üzletágat indít el Real Time Collaboration Group (Valósidejű Együttműködési Csoport) néven. Az új csoportot az az Anoop Gupta vezeti majd, aki öt éve munkatársa már a Microsoft kutatási részlegének, és nemrégiben lépett elő Bill Gates technikai tanácsadójává. Gupta közvetlenül Mr. Raikes beosztottja lesz.

A csoport tervei szerint összehangolja majd a Microsoft különböző, együttműködéssel kapcsolatos kezdeményezéseit, ilyen módon téve lehetővé, hogy az informatikai iparban dolgozók gyorsan és hatékonyan érhessék el azokat az eszközöket és technológiákat, melyek segítségével a munkahelyen belül és kívül is növelhetik termelékenységüket. A PlaceWare szintén ennek a csoportnak lesz majd a tagja.

Mind a Microsoft, mind pedig a PlaceWare várakozásai szerint az integráció zökkenőmentes lesz, melynek során az ügyfelek, illetve a kereskedők sima átállásnak lesznek tanúi, és nem tapasztalnak majd fennakadást a szolgáltatásokban sem. A PlaceWare a felügyeleti jóváhagyásig, illetve a felvásárlási tranzakció lezárásáig önálló társaságként működik majd.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek